Tekintettel arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés október 18-i határozata értelmében a Dunával párhuzamosan tervezett létesítmény nyomvonalának a hullámtérben történő pontos kijelöléséről egy erre vonatkozó szakmai vizsgálat elkészültét követően döntenek, a testület hozzon határozatot a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének két külön projektként történő megvalósításáról - áll a Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett - a budapest.hu oldalon kedden közzétett előterjesztésben

A javaslat elfogadásával a testület kimondhatja, hogy először a patakok árvízvédelmi fejlesztése, majd második ütemben a Dunával párhuzamos védmű fejlesztése valósuljon meg, figyelemmel a Fővárosi Közgyűlés későbbi, a nyomvonal pontos helyét meghatározó döntésére.

Mint az előterjesztésben olvasható, a javaslat előkészítése előtt a főpolgármester kérte a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. vezérigazgatójának véleményét. A társaság vezetője szintén azt javasolta: a jelenleg engedélyezés alatt álló tervdokumentációban foglalt módon a patakok árvízvédelmi fejlesztése valósuljon meg.

Egyben azt is jelezte, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztésének folytatásáig a Nánási út-Királyok útja védvonalon a védekezést továbbra is folytatja, fenntartja a védképességet. A patakok árvízvédelmi fejlesztése után a Nánási út-Királyok úti védmű árvízvédelmi képességének ideiglenes emelésével együtt a védekezés az öblözetben biztosítható, "az FCSM az öblözet megvédésére képes"