Polt Péter legfőbb ügyész Lukács László György karcagi jobbikos képviselő írásbeli kérdésére válaszolva fejtette ki, hogyan áll a nyomozás. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank 2015 tavaszán indított piacfelügyeleti eljárást a Kun-Mediátor Kft. ellen jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával, a cég ügyvezetője, Dobrai Sándorné, ugyanis a banki kamatoknál jóval magasabb hozamot ígérő befektetéseket kínált ügyfeleinek.

Az eljárás és a nyomozás megindítása után Dobrai Sándorné, elhíresültebb nevén bróker Marcsika, eltűnt, úgy tudni, külföldre szökött.

A hvg beszámolója szerint Polt most azt írta: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya tavaly áprilisban indított nyomozást az ügyben, és úgy tudják, a Kun-Mediátor 1999-től végzett pénzügyi szolgáltatói tevékenységet úgy, hogy nem volt rá engedélye.

Bróker Marcsi összesen 799 embertől mintegy 10 milliárd forintot kapott részben készpénzben, részben átutalással azzal, hogy megtévesztette őket. A 799 sértett között 5 vállalkozás van, a többiek magánszemélyek. Az átvert áldozatok meghallgatása tavaly áprilistól egészen idén februárig tartott, eddig 761 embert hallgattak ki.

A nyomozók megpróbálták felmérni egyenként az okozott kárt, de eddig csak 90 sértett esetében sikerült ezt pontosan meghatározni, ők több mint 4 milliárdot adtak át a kft.-nek.

A sértetteknek okozott kár megtérülésének biztosítása érdekében összesen 181 millió 557 ezer forint összegben intézkedett a nyomozó hatóság. Ezen túlmenően a Kun-Mediátornál lefoglalt tárgyi eszközök forgalmi értéke 4 millió 525 ezer forintot tett ki. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly májusban indítványozta Marcsi hozzátartozóinak vagyonelkobzását, de a Szolnoki Járásbíróság erről ez idáig nem határozott.