A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság korábbi határozatát helybenhagyva megállapította: a műsor két szervezője az országos listát állító jelölőszervezetek közül önmaga által kiválasztott szempont szerint kategorizált, kiválasztott három jelölőszervezetet annak ellenére, hogy azonos esélyt kellett volna biztosítania az országos pártlistát állító jelölőszervezeteknek, a Jobbik megjelenését pedig kizárta.

Az ATV és a napilap szerkesztősége közösen hirdetett szakpolitikai fórumot külpolitikai, oktatáspolitikai, egészségügyi és gazdaságpolitikai elképzelések megvitatására, és ennek keretében a Fidesz-KDNP, az LMP és "a kormányváltó erők" képviselőit kérték fel álláspontjuk kifejtésére.