Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Balog a 16 milliárd forint értékű tömbkórház-projekt új gyógyászati épületeinek felszentelésén arról beszélt, a megújult nyíregyházi kórházhoz hasonló egészségügyi projektek az egészségügy sikertörténetei, az európai színvonalat, a 21. századot képviselik. Eközben küzdelem zajlik az egészségügyben, azért, hogy az itt képzett magyar orvosok itthon gyógyítsanak, rövidüljenek a várólisták, javuljon a szakdolgozók anyagi biztonsága és legyen elég mentő.

Ez a kettősség egyszerre van jelen az egészségügyben, ebből következnek a feladatok is: ki kell dolgozni a kórházak új finanszírozási rendszerét és meg kell erősíteni a háziorvosi, a járóbeteg- és az egynapos ellátást. A cél az, hogy minél kevesebb időt kelljen a kórházban tölteni, ebben azonban Magyarország nem áll túl jól az európai összehasonlításban. Az egészségügy területén ma a vidék jobb helyzetben van, mint Budapest, ami elsősorban az elmúlt évek döntéseinek és az uniós forrásoknak köszönhető.

Balog arra kérte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy tárgyaljon az ágazat minden felelős szereplőjével, egyezzen meg a bérekről és a fejlesztésekről, az új rendszerekről, valamint a vidék és Budapest közötti igazságosabb forráselosztásról. A meghozott és a kormány által is elfogadott döntésekkel 2016-ban és 2017-ben olyan mértékű pluszforrás érkezhet az egészségügybe, amely a köznevelésre fordítotthoz lesz hasonlítható. A szabolcsi térségben az elmúlt években 23 milliárd forintnyi egészségügyi beruházás történt, a fejlesztések sikeréhez azonban a humánerőforrásra is szükség volt.

Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az ünnepségen elmondta, hogy a nyíregyházi központú, négy tagkórházat tömörítő gyógyintézmény az ország legnagyobb integrált betegellátó egysége, amely ötezer dolgozóval és csaknem háromezer ággyal rendelkezik. Az intézmény évente mintegy 115 ezer fekvő- és 3 millió járóbeteget lát el. A nemrég lezárult, 16,1 milliárd forint értékű Pólus-program révén a Jósa András Oktatókórházban egy új onkológiai, szív- és érrendszeri és gyermekgyógyászati tömb épült fel 27 ezer négyzetméteren, valamint létrehoztak egy új sürgősségi betegellátó centrumot is.

Kovács Ferenc, a Nyíregyháza kormánypárti polgármestere az ünnepségen jelezte: a beruházás nemcsak a kórházban dolgozók életében fontos lépés, hanem a városlakók és az egész megye szempontjából is kiemelkedő jelentőségű, mivel a gyógyítás alapvető feltételét teremti meg.