Az MT Zrt. közleménye ismerteti: a 186 ország mintegy 5000 kiállítóját felvonultató seregszemle a világ minden tájáról érkező több mint 50 ezer szakember - döntéshozók, turisztikai szervezetek, szolgáltatók találkozóhelye.

Magyarország turisztikai kínálatát az MT Zrt. mellett 18 magyar társkiállító, köztük szállodák, utazási irodák, programgazdák és szakmai szervezetek képviselik a négynapos londoni eseményen. Az idén már harmadszor vesz részt a kiállításon a magyar standon a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület, amely marketingtevékenységében nagy figyelmet fordít a térsége számára kiemelten fontos, London és Debrecen között napi rendszerességgel közlekedő légi járat népszerűsítésére is.

Az MT Zrt. kiemeli, hogy az Egyesült Királyság Magyarország 4. legfontosabb küldőpiaca. A KSH 2013. évi végleges statisztikai adatai szerint a szigetország utazói 11,6 százalékkal több, összesen 678 426 vendégéjszakát töltöttek el kereskedelmi szálláshelyeinken az előző évhez képest.

A legfrissebb, 2014. január-augusztusi statisztikai adatok további bizakodásra adhatnak okot: a magyar kereskedelmi szálláshelyeken ebben az időszakban 476 ezer brit vendégéjszakát regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest további 1,5 százalékos növekedést jelent. A szigetország utazóinak körében Budapest ismerete a legjellemzőbb, köszönhetően az utóbbi években indított fapados járatoknak, városnéző utaknak és a közelmúltban megvalósult fejlesztések segítségével megújult turisztikai kínálatnak - ismerteti az MT Zrt.