Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kkv-k hangulatjavulása annak köszönhető, hogy a cégek jövőjét leginkább meghatározó tényezőkkel kapcsolatos várakozások - a vállalkozás pénzügyei, a közterhek és a gazdaságpolitika - kiemelkedően javultak, emellett az uniós forrásokkal kapcsolatban is bizakodóbbak lettek.

A jelek szerint a vállalkozások nemcsak a magyar gazdaság, hanem saját helyzetüket tekintve is kedvező fordulatra számítanak, bíznak a kormányzati intézkedésekben, és kedvezően fogadták a felmérés előtt ismertetett jövő évi adótörvény javaslatot. Csaknem minden negyedik cégvezető vélekedik úgy, hogy a kormányzat a következő egy évben vállalkozásbarát lesz, miközben a cégek döntő többsége nem számít a közterhek növekedésére (63 százalék). Emellett az uniós pályázatok beindulását is nagyon várják már a vállalkozások, jelenleg a cégek fele (51 százalék) számol úgy, hogy támogatáshoz juthat - mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H Bank kkv marketing főosztályvezetője.

A vállalkozások árbevételüket és eredményüket nézve is derűlátóbbak lettek, ezzel megállt a 2014-re jellemző csökkenő trend. A kkv-k átlagosan 5,7 százalékos árbevétel és 4,2 százalékos profitnövekedéssel számolnak a következő egy évben.

Az ágazatok közül egyedül a kereskedelmi cégeknél nincs érdemi változás - feltehetően a vasárnapi nyitva tartás korlátozása miatt vannak várakozó állásponton-, a többi szektor várakozásai ugyanakkor javultak.

Árbevétel kategóriák alapján a középvállalkozások a legoptimistábbak, várakozásaik már a pozitív tartományban mozognak (2 pont). A kisvállalkozások hangulata is nagymértékben, mínusz 15-ről mínusz 5 pontra, javult, míg a kisvállalkozások bizalma jelenleg mínusz 8 ponton áll - adta hírül a K&H Bank Zrt.