Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A versenyképesség növelésével indokolta Lázár János kancelláriaminiszter a társasági adókulcs 10, illetve 19 százalékról 9 százalékra tervezett jövő évi csökkentését. A lépést Orbán Viktor kormányfő jelentette be csütörtökön egy konferencián, a döntést minden előzmény nélkül a szerdai kormányülésen hozták meg a miniszterek. Lázár szerint csak úgy emelkedhetnek a bérek - lehetnek azok versenyképesek -, ha a cégek is versenyképesek.

A minimálbér 15 százalékos tervezett emelése hatással lesz a jövő évi inflációra - ennek hatásait vizsgálja a kormány. Az inflációs prognózis felülvizsgálata az 2017-es költségvetés egyik alapját érinti - de fontos mutató a nyugdíjak emelésénél is. A kormány ezért is egyeztetett a nyugdíjasok képviselőivel, de döntés nem született az ügyben - mondta Lázár.

Klaus Mangold - Oroszország legfontosabb uniós lobbistája - a magyar kormány egyik fontos partnere - jelentette ki Lázár János. Mangold javasolta, hogy Magyarország rendezzen konferencián digitális konferencián. Idén már a második ilyen konferenciát tartották ma - itt jelentette be a miniszterelnök az adócsökkentést.

Mangold neve a napokban került előtérbe, ugyanis kiderült, hogy Günther Oettinger volt energiaügyekért felelős biztos (a Juncker-bizottságban jelenleg a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos) a Kremlhez köthető lobbista magángépén érkezett Magyarországra tavaly májusban. Mangold állítólag Paks ügyében közvetített Budapest és Moszkva között.

Az Oettinger-ügyről Lázár újságírói kérdésre azt mondta, csupán Jávor Benedek próbál pitiáner bosszút állni a "paksi bukása miatt" azon a biztoson, amely Jávor korábbi feljelentését intézte, és csak a felét vette érdemben figyelembe, a másik felét az "eljárásrend szerint kezelte". Lázár azt mondta, a látogatásoknak semmi köze nincs a korábbi biztosi munkájához, és a mostani tárgyalásokon nem volt téma Paks. "Május 18-ára pedig Orbán Viktor kért találkozót, nem volt könnyű megszervezni, ehhez Mangold urat hívtuk segítségül, és azt javasoltuk, hogy jöjjenek együtt". Arról, hogy ki állta a költségeket, azt mondta, a magyar kormány fizette a tanácsadó céget, a Mangold tanácsadó irodát, amely szervezte az egészet. De ha lett volna kormánygép, elküldték volna érte, tette hozzá - írja az Index.