A miniszter elismerte: a járási és kormányhivataloknál ez azt jelenti, hogy több feladatot kevesebb ember lát majd el. Jelezte ugyanakkor, hogy zajlik a járási hivatalok fejlesztése, a már átadottakkal együtt májusig 270 új kormányablak létesül.

Emlékeztetett az ott dolgozók életpályamodelljére is, amelynek eredményeként júliustól fokozatosan emelkedik a járásokban dolgozók bére, összesen 50 százalékkal. 2017 januárjától a kormányhivatali dolgozókra kerül sor, a háttérintézmények átszervezésével pedig összkormányzati szinten nyílik lehetőség a tisztviselők béremelésére - mondta Lázár János.

Arról is beszélt, hogy az elbocsátottaknak több lehetőséget is nyújt a kormányzat. Javaslata szerint az év második felében önként távozók a végkielégítésük összegének két-háromszorosát, akár fejenként 5-10 millió forintot is kaphatnak, ha vállalják, hogy tíz éven belül nem lépnek vissza az állami szolgálatba, hanem a versenyszférában érvényesítik tudásukat. A kormány ezért folyamatosan egyeztet a piaci szféra képviselőivel is.

Lázár János úgy ítélte meg: az alacsony munkanélküliségnek köszönhetően a most kilépők jó eséllyel helyezkedhetnek el máshol. Ezt segítendő Karrier Híd 2 néven programot is indít az állam: támogatást, adó- vagy járulékkedvezményt nyújt azoknak a munkaadóknak, akik állami szolgálatból kilépőket vesznek fel.

A nyugdíjba vonulók álláshelyét sem fogják betölteni - tette hozzá.

Lázár János szerint nemcsak bürokratikus intézményből és hivatalnokból van sok, a szabályok nagy száma is akadályozza az emberek életét. Példaként említette az OECD adatait, amelyek szerint egy vállalkozó Magyarországon 277 órát tölt adóügyei rendezésével, egy telephely létesítésekor pedig 252 nap alatt jut áramhoz az igénylő. A vállalkozás indítása Magyarországon 24 eljárást igényel, míg a többi visegrádi országban átlagosan tizenkettőt. Magyarországon a hivatali ügyintézés kényelmetlen, bosszantó és drága, amin változtatni kell - hangsúlyozta a miniszter.

A bürokrácia jelenleg akadálya például az uniós pénzek lehívásának - holott a források kifizetésének gyorsítását célul tűzte ki a kormány -, csak úgy mint az építésügyi túlszabályozottság miatt a családi otthonteremtési program elindulásának is, pedig akár százezres nagyságrendű is lehet azok száma, akik ebbe belevágnának - hangsúlyozta.

A bürokráciacsökkentés jegyében Lázár János brit modell alapján arra is javaslatot tesz, hogy a parlament őszi ülésszakától egy új jogszabály vagy törvény megalkotása esetén két másikat szüntessenek meg - mondta.

Nem mi vagyunk az első kormány a rendszerváltás óta, amely a bürokráciacsökkentésről beszél, de mi vagyunk az első, amelyik véghez is viszi - jelentette ki. "Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas vitákat fog generálni, de a bürokráciacsökkentés után Magyarországon könnyebb lesz élni és vállalkozni. Ennek pedig még ebben a ciklusban haszonélvezői lesznek azok is, akik most még a privilégiumok elveszítése miatt tiltakoznak" - foglalta össze a miniszter.