Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy korábban nem látott mértékű tőkeinjekcióra számíthatnak a kkv-k, és jelentős autópálya-építési program is indul, hogy a tervek szerint 2018-ra minden sztráda elérje az országhatárt.

A múlt héten elfogadott megállapodást várhatóan szeptember 11-én írja alá Orbán Viktor kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke - mondta a miniszter, nagy sikernek nevezve a megállapodás megkötését, különösképpen azért, mert "manapság sokan próbálják nyomás alatt tartani az EU-t, hogy pénzügyi vagy politikai szankciót alkalmazzon Magyarországgal szemben".

A 2014-2020-as fejlesztési időszak érdemben fogja megváltoztatni az országot, a támogatás egy sokkal versenyképesebb, gyorsabban növekvő gazdaság feltételeit biztosítja - mondta a Miniszterelnökség vezetője, közölve, hogy az első pályázatok még idén ősszel megjelennek, a pénzkiosztás rendszere pedig az eddiginél sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, bürokrácia- és korrupciómentes lesz.

A politikus a legnagyobb sikernek azt tartja, hogy míg 2007-2013 között Magyarország az uniós pénzek 16 százalékát tudta gazdaságfejlesztésre fordítani, addig ez most 60 százalék lesz, a fennmaradó 40 százalékból pedig a humán- és reálinfrastruktúrát korszerűsítik.

Az említett 60 százalékos részből alapvetően a magyar nemzeti érdekkörben lévő kis- és középvállalkozásokat fogják támogatni - mondta, és azt is megjegyezte, hogy "ekkora tőkeinjekcióra, ekkora pénzügyi támogatásra a 20. és a 21. században nem volt példa Magyarországon".

Az EU-s pénzekről szóló tárgyalások során Magyarország kiemelten fontosnak tartotta az úthálózat-korszerűsítését. Így megvalósulhat az a kormányzati elképzelés, hogy 2018-ig minden autópálya elérje az országhatárt: az M3-as Kárpátalja felé két határátlépési ponttal, de lesz egy M4-es "kikötési pont" is Debrecen és Nagyvárad vonalában. Megépül a Kassa-Miskolc közötti autópálya-szakasz, folytatják az M2-es sztráda építését Vác és a magyar-szlovák határ között, az M6-os eléri majd a déli határt, sőt arra is reális esély van, hogy az M8-as szintén elérje az országhatárt. Megkezdődik továbbá az M9-es autópálya építése, és megépül az új komáromi Duna-híd - részletezte a terveket. Cél az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék az autópályákhoz.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az EU-val folytatott egyeztetéseken bizonyos szempontokat sikerült markánsan érvényesíteni, így például azt, hogy a vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kiemelt figyelmet kapjanak. A vidéki életforma erősítésében az agráriumnak kiemelt szerep jut, utóbbi ágazat, benne az élelmiszer-gazdasággal nagy nyertese a büdzsének.