Pénteken, Buj külterületén fogtak el egy orvhalászt, szombaton pedig négy orvhorgászt füleltek le a Hortobágy folyón és az Árkus csatorna összefolyásánál az ÁHSZ emberei - adta hírül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Az ÁHSZ járőrei Buj külterületén, pénteken emelőhálós halászt vontak ellenőrzés alá, aki sem halászatra jogosító okmányokat, sem személyazonosító okmányt nem tudott felmutatni a helyszínen. Az elkövető azonosításához rendőri intézkedést kellett kérni, az illetőt az ibrányi rendőrőrsön előállították bűncselekmény elkövetésének vétsége miatt. A halászeszközt a rendőrök bizonyítékként lefoglalták.

Szombat délelőtt a Hortobágy-folyó és az Árkus-csatorna összefolyásánál négy engedélynélküli horgásszal szemben kellett az ÁHSZ-nek intézkednie. Az elkövetőknél 5 kilogramm jogosulatlanul kifogott halat találtak, köztük 9 méreten aluli szürke harcsa és 1 méreten aluli süllő is volt.

Az orvhalászat-orvhorgászat visszaszorítását kiemelt feladatként kezeli mind a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), ahogyan az Állami Halőri Szolgálat is. 2016. január 1-től Magyarországon kereskedelmű célú halászatra nem adható ki engedély. A NÉBIH 2015. május 1-től működteti az Állami Halőri Szolgálatot (ÁHSZ). Az ÁHSZ különleges jogosultságának köszönhetően Magyarország egész területén folytat ellenőrzéseket, nemcsak horgászokat és halászokat ellenőrizhet, hanem vendéglátóegységeket, halboltokat, halpiacokat is. Működésétől kezdődően a szolgálat több mint 7000 horgászt és halászt, továbbá közel 120 vendéglátóegységet ellenőrzött. Ennek eredményeképpen 230 jogsértést tárt fel. A kezdeményezett eljárások eredményeként a NÉBIH elsőfokú halgazdálkodási hatósági jogkörben eljárva a mai napig közel 4 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki .