A hivatal a többi közt a szolgáltatás visszakapcsolásának határidejével kapcsolatban tárt fel visszásságokat, vagy az ügyfélszolgálati irodák számát és működését nem találta elégségesnek - számolt be a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetője a Főgáznál végzett vizsgálat eredményéről, amely cégben az állam 49 százalékos részesedést szerzett.

Az ellenőrzés március 5-én kezdődött, az erről szóló határozatát várhatóan szerdán teszi közzé honlapján a hivatal. A Főgáznak 60 napon belül kell orvosolnia a hiányosságokat, a többi közt ügyfélszolgálati irodát kell nyitnia több városban, de biztosítani kell a telefonos ügyintézés törvényi feltételeit is.

A Főgázt a fogyasztóvédelmi hatóság is vizsgálta, valamint annak földgázelosztási kft-jét - tette hozzá Németh Szilárd. Megállapította, hogy január 1-je óta csaknem 630 ezer fogyasztási helyre nem küldtek megfelelő számlaképű számlát, sok helyen pedig nem tüntették fel helyesen az alapdíj összegét. Számos probléma volt a bediktált fogyasztás elszámolásával is.

A politikus megerősítette: a rezsicsökkentés folytatódni fog, és továbbra is cél egy olyan közműszolgáltató létrehozása, amely közösségi tulajdonban van. Nemzeti érdeknek nevezte, hogy az Európában legolcsóbb energiához jussanak a magyar családok és vállalkozások.

A képviselő beszámolt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál a közműszolgáltatásokkal kapcsolatban végzett vizsgálatok eredményeiről is. Közölte: az energetikai hivatal, amely tavaly mintegy 39 millió forintnyi bírságot szabott ki, idén viszont ennek összege már április elején elérte a 31 milliót, 2014-ben megduplázza a fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársak számát, több mint hatvan főre emelve azt. Hozzátette: tavaly mintegy ötezer panaszt vizsgáltak ki, többségében a földgázszolgáltatással kapcsolatban.

Emlékeztetett: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2013-ban több mint ezer hatósági eljárást indított és összesen csaknem 430 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, elsősorban a nagy gazdasági erőfölénnyel bíró villamosenergia- és gázszolgáltatókra. Általában nem szabályszerű számlázás, a ki- és bekapcsolás mikéntje vagy a rezsicsökkentés elégtelen végrehajtása miatt - fűzte hozzá.

A hatóság kilenc nagy cégnél alkalmazott kötbért nagyjából 350 millió forint értékben. Bár ebből két bírság kiszabását a bíróság első fokon megsemmisítette, a hatóság mindkét esetben a Kúriához fordult. A másik hét eljárás több mint 200 millió forintos kötbért takar.

Elmondta: több százezer számla esetében nem hajtották végre a rezsicsökkentést, főleg három nagy cég. Közülük a pontatlan számlákat küldő Tigáz, amelynek hibás gyakorlatával többségében a fogyasztók jártak jól, vállalta, hogy ezt a többletet nem szedi be, a jogtalanul beszedett összegeket visszafizeti. Hozzátette: két esetben szemétszállítással kapcsolatos kötbért szabtak ki.