Új fejezet veszi kezdetét "Az élhető magyar egészségügyért" mozgalomban, ami már nem a felmondó nyilatkozatok gyűjtésére, hanem a konstruktív és felelősségteljes munkára irányul - mondta Papp Magor a felmondólevelek ledarálása alkalmával. Kiemelte, a felmondások gyűjtése egy megküzdési stratégia volt az elkeseredettség hatására, 2012-ben azonban a megegyezéssel új helyzet állt elő.

A felmondásokat ma bedaráljuk, de az orvosok összefogását nem, ez a nemzetgazdaság nagyon aktív közössége, olyanok akik a boldogulásukat itthon, morális kompromisszumok nélkül akarják megtalálni, s azért harcolunk, hogy az itthoni feltételek kedvezőbbek legyenek - fogalmazott Papp Magor.

A Rezidensszövetség elnöke hozzátette, a kormány illetve az egészségügyi államtitkárság 10 év óta először teszi élhetőbbé a magyar egészségügyet, nem csak a béremeléssel, hanem  a jogi környezet szabályozásával, az önként vállalt túlmunka elszámolásával és a kezdő orvosokat pályára segítő ösztöndíjjal is. Rámutatott, bíznak benne, hogy az idei, és a 2013-14-re remélt bérrendezés alkalmas arra, hogy az ágazatban tartsa az orvosokat és a szakdolgozókat.

Szócska Miklós államtitkár ismét kiemelte, lesz továbblépés a bérkérdésben, mint fogalmazott, senkit nem hagynak a bányában, ebben a béremelésből most kimaradók is bízhatnak.