BUX
39962

Lemondott a bírósági végrehajtói kamara elnöksége

Lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöksége - közölte Schmidt Zoltán elnök az MTI érdeklődésére hétfőn.

MTI, 2015. március 9. hétfő, 16:12

A kamara elnökségének mandátuma 2015 májusában jár le, de pénteken az elnökség valamennyi tagja írásban benyújtotta lemondását - közölte Schmidt Zoltán, megerősítve a Magyar Nemzet szombati információját.

A lemondás - a kamara működőképességének fenntarthatósága érdekében - a következő elnökség megválasztásával lesz hatályos. A döntés indoka a teljes kamarai szervezet megújulása, a lehető legnagyobb és hosszú távú legitimitás biztosítása, annak érdekében, hogy olyan elnökség folytathassa a munkát, amely a lehető legszélesebb körű támogatottságot kapja a kamarai tagságtól - közölte az elnök.

A lemondás nem jelent változást a kamara munkájában, az elnökség köteles a jogszabályokban meghatározott feladatokat ellátni úgy, hogy az új elnökség munkáját már ne befolyásolja, mozgásterét meghagyja. A kamara elnöke azt is tudatta, hogy az Igazságügyi Minisztériummal egyeztetve, a szükséges előkészítő munkák elvégzése után a lehető legkorábbi időpontra össze akarja hívni a tisztújító közgyűlést.

Schmidt Zoltán kérdésre válaszolva közölte, hogy a kamara a jogszabályok szerint együttműködik a felügyeletet gyakorló minisztériummal és Szekér Judit miniszteri biztossal, törekszik a korrekt szakmai kapcsolat fenntartására, és eleget tesz a törvényi előírásoknak.

Három hónapja jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy szükség van a bírósági végrehajtói rendszer reformjára, mert sok a panasz, a rendszer nem úgy működik ahogy kellene.

A miniszter december elején kinevezte Szekér Juditot, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé miniszteri biztosnak. A kamarát a tárca átvilágította, sajtóhírek szerint a napokban nyilvánosságra kerülhet az erről szóló jelentés. Idén jogszabályok lépnek hatályba a terület újraszabályozása érdekében. A tervek szerint 2016-ra újul meg a végrehajtói rendszer.