Lemondott Gyárfás Tamás

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Index.hu, Napi.hu, 2016. november 30. szerda, 09:09

A pozícióját 1993 óta betöltő egykori újságírót előbb november 15-én Hosszú Katinka szólította fel lemondásra, aztán pár nap múlva csatlakozott még hozzá a szintén olimpiai bajnok Gyurta Dániel valamint Európa-bajnokok - a Verrasztó testvérek, Kapás Boglárka -, más versenyzők. Lényegében ultimátumot adtak.

Ezekre erőtlen közleményekkel válaszolt, ezek után az edzők és vezetők arról vallottak nekünk, hogy mi a baj vele. Tömören: félreérti az úszás rendszerét, ha csak az elitet szeretné támogatni. Túl sok tüskét hagyott másokban az elő években, és a vezetési stílusa is hagy némi kívánnivalót - írta az Index.

Az üzletember utoljára három éve szerepelt a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványban, az akkori becslések 8,4 milliárd forintra tették vagyonát, ez akkor a 70. helyre volt elég a legvagyonosabbak sorában.

Gyárfás Tamás mai közleménye így szól:

Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA-világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.

Gyárfás a nemzetközi szövetség (FINA) legszűkebb döntéshozói testületében is benne van, a hét nap múlva Kanadában kezdődő rövid pályás világbajnokságon már úgy vesz részt, hogy hosszú idő után nincs magyar pozíciója.

Félreérthetetlen üzenetek

Erős címlappal jelent meg ma a Nemzeti Sport, a lap vezércikke Ketyeg az óra címmel többek között az új kabalabotrányról írt. A 2017-es vizes vb egyik figurája Water Willy egy "pikáns" játékszer nevét viseli.

Pár nappal ezelőtt Czene Attila korábbi olimpia bajnok, államtitkár is megszólalt: bár ő sosem nyilatkozott arról, hogy úszóelnök szeretne lenni, és ha lenne is ilyen megkeresés, csak akkor vállalná el a posztot, ha Gyárfás beismerné, nem jó társadalmi elnöknek.

Így kezdődött

Tavaly december 22-én Hosszú Katinka sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság székházában, ahol elmondta: most telt be a pohár nála. Hosszú élesen kritizálta a Gyárfás vezette úszószövetséget. Másnap Gyárfás bejelentette, hogy 12 millió forintos ajándékot kap a versenyző.  Január 6-án erre egy újabb sajtótájékoztatóval válaszolt az úszónő, ahol látványosan széttépte a szövetség által neki küldött szerződéstervezetet. Ebben a támogatás feltétele az volt, hogy a szövetség rendelkezésére kell állni.

A konfliktust akkor Orbán Viktor a saját szintjére emelte, hiszen beszélt róla az év első rádióinterjújában. Igaz, ahogy felemelte a szintjére, úgy is lökte el magától a kérdést a kormányfő, mondván, a politikát távol kell tartani a sporttól.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.11.30 17:10

@matura:
Elegánsan lépett le emelt fővel, jól tette.
Semmi nem fog változni ettől az országban, sőt ha egy úszónk se lenne akkor is egészen jól meglennénk, költenék a rájuk szánt pénzt mondjuk az oktatásra, bármire.
Aki úszni akar vegyen magának úszóruhát fizesse az edzőjét stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2016.11.30 16:15

@matura:
"nem hülye hatalommániás"
Bízom benne, ezt szarkazmusnak szántad...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.11.30 13:27

Már rég nyugdíjkorban van, betegre kereste már magát, szinte szívességből csinálta,
nem hülye hatalommániás, függetlenül a sok rosszról, amit suttognak róla, ez elegáns és értelmes lépés volt, ettől még se jobb , se rosszabb nem lesznek az eredmények.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2016.11.30 11:55

@Fricibacsi2: Majd VIKTOR megmondja és kijelöli az utódot ,valamelyik seggnyalóját.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.11.30 11:27

@stricibacsi2: Remelem gyurcsany, es akkor megorultok :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html