A Jeremie nevű támogatásokat alapkezelők pályázhatják meg, amelyeknek aztán - mint kockázati tőkésnek -, ki kell választania olyan ígéretes startup cégeket, amelyekbe befektetheti a pénzt. A Forbes szerint ezekre a pénzekre célozva hozta létre a Morando alapot még 2008-ban a Gödöllői Üzleti Park Zrt. A pénzek lehívásához szükséges önrészt pedig három befektető tette bele az alapba: Heim Péter, a Századvég volt vezetője, illetve a Synergonhoz kötődő és a KÉSZ Holdingot tulajdonló Gansperger Gyula és Jutasi Zoltán. Előbbi hosszú ideje fideszes gazdasági háttéremberként ismert.

Helyreigazítás

Valótlanul állítottuk, hogy a cikkben említett Gansperger Gyula és Jutasi Zoltán urak a KÉSZ Holding Zrt.-t tulajdonolják. A KÉSZ Holding Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint Gansperger és Jutasi urak sem a KÉSZ Holding Zrt.-ben, sem az általa irányított KÉSZ Csoport tagvállalataiban nem voltak tulajdonosok vagy részvényesek, és jelenleg sem azok. Tényszerűen 2008-ban rövid ideig a KÉSZ Holding Zrt. igazgatóságában foglaltak helyet, azonban ezen tisztségük 2009. januárban megszűnt. A KÉSZ Csoport az európai uniós költségvetésből származó JEREMIE-források felhasználásában semmilyen szinten sem érintett.

Később Heim Pétert Tombor András váltotta. Ő mostanában mint Habony Árpád hitelezője vált ismertté, de Simicska Lajos és Csányi Sándor érdekeltségei környékén is feltűnt, és volt Orbán Viktor külpolitikai főtanácsadója, valamint a Tokaj Kereskedőház vezetője is. Az impozáns tulajdonosi körrel rendelkező Morando nyert is 4,4 milliárd forint Jeremie-pénzt, amit 2012-2013-ban helyezett ki.

A pénz nagy része viszont küszködő startupok helyett az alapítók cégeinél kötöttek ki: kapott például így támogatást Tombor András cége, az Első Magyar Borkereskedő, amelynek egy alkalmazottja sincs, és tavaly mindössze 7 millió forint forgalma volt (ez a GTR Investments nevű holdingon keresztül kapott pénzt, ami 420 milliót kapott a Morandótól).

De jutott a miskolci Aurum Horatii és London Halifax 1886 nevű holdingcégeknek, ezek egyenként 450 millió forintos tőkebefektetést kaptak a Morandótól, amit aztán Gansperger Gyula egyik bizalmasának fia által alapított, semmit nem csináló cégeknek utaltak, amik kis várakozás után visszautalták a pénzt (ebben az ügyben tiltott forráskihelyezés miatt vizsgálatot folytat az EU).

Az EU vizsgálódik bizonyos, a Morando alaphoz kötődő ügyekben, a Forbes szerint viszont az összes ügyet nem fogják feltárni, mert csak szúrópróbaszerű vizsgálatokat végeznek.