Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2016. november - 2017. január gördülő negyedév foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait. A múlt évben 1,7 százalékponttal, 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, az utolsó negyedévben a munkanélküliek száma 205 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 1,7 százalékponttal 4,4 százalékra csökkent. A múlt év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt, 3,6 százalékkal (152 ezerrel) több, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

Kedden tartja februári kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Januárban az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a testület, az irányadó ráta változatlanul rekordalacsony 0,90 százalék. A szakértők többsége szerint 2018 közepe-vége előtt nem változik az alapkamat Magyarországon.

Kedden publikálja a KSH a tavaly utolsó negyedévi beruházási adatokat. A harmadik negyedévben a beruházások volumene 9,3 százalékkal csökkent, a még mindig alapvetően az uniós forrásból finanszírozott fejlesztések visszaesése miatt. A visszaesés jelentősen lefékeződött a második negyedévi 20,3 százalék után.

Ugyancsak kedden adja közre a statisztikai hivatal az ipari termelői árak alakulásának adatait 2017 januárjára. Tavaly decemberben az ipari termelői árak - 16 havi csökkenés után először - emelkedtek, átlagosan 0,5 százalékkal.

Pénteken közli a KSH a januári kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó első becslését. A kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után, a naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutat. Decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 3,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Szintén pénteken közli a statisztikai hivatal részletes adatait a tavalyi éves és a decemberi külkereskedelmi termékforgalom alakulásáról. Az első becslés szerint a külkereskedelem 9,978 milliárd euró (3107 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után.