Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Palkovics László szerint a hétfői, éjszakába nyúló tárgyaláson nagyon sok kérdésben, ha nem is minden részletre kiterjedően, de az elveket illetően megállapodott egymással a sztrájkbizottság és a kormány. A tanulók terhelésének hosszú távú csökkentésével kapcsolatban például csak a részletek kérdésesek. Az, hogy a szakszervezetek már szeptembertől változást várnak ezen a téren, "már nehezebb ügy", itt még nincs megállapodás, ugyanakkor a kerekasztal egyik munkacsoportja április végén tesz javaslatot erre vonatkozóan - tette hozzá az államtitkár.

A felek megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy - a mostani köznevelési kerekasztalhoz hasonló - rendszeresen ülésező egyeztető fórumot, ahol az összes érdekelt elmondhatja a véleményét, hiszen erre "látható módon szükség van".

Szintén megállapodás született arról, hogy a tanfelügyeleti rendszert, illetve általában a minősítési rendszert hogyan alakítják olyanná, hogy kisebb terhet jelentsen a pedagógusoknak. A jövőben ez inkább az intézmény értékelésére fog irányulni, és arra is akkor, ha az intézmény mutatói rosszabbak, mint az országos átlag. Ez egy nagyon komoly megállapodás - emelte ki az államtitkár.

A hétfői tárgyalás nyomán továbbá a kormány megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a nyugdíj előtt álló pedagógusoknál az adott tanéven - alsó tagozatos tanítók esetében két éven - belül nem lenne kötelező a nyugdíjazás.

Van ahol nem közeledtek az álláspontok

Palkovics szerint mindemellett vannak olyan témák is, amelyekben nem közeledtek az álláspontok. Ilyen az állami fenntartó szerepe, amellyel kapcsolatban "van egy sor opciónk, nincs még végleges megoldásunk", és a kormány fog ebben dönteni.

Továbbá a szakszervezetek egyértelműen azt szeretnék, hogy a mostani 22-26 óra kötelező tantermi foglalkozás csökkenjen 22 órára - mondta, hozzátéve: "itt a véleményünk nem egyezik", hiszen időközben történt egy nagyon jelentős béremelés is. Bár a felek egyetértettek abban, hogy az oktatást közvetlenül segítők jövedelmi struktúráját rendezni kell, "erre még nincs közös megoldásunk". Valamit tenni kell, hogy mit és milyen formában, az a kérdés - fűzte hozzá az államtitkár.

Előkészítik a sztrájkot

A szakszervezetek vezető testületeinek tárgyalása után feltehetően megkezdődik a pedagógussztrájk előkészítésese, azt követően, hogy hétfő este nem sikerült megegyezésre jutni a kormány képviselőivel - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden az ATV műsorában. A kormány tájékoztatást kap a sztrájk előkészítéseséről, ezután hét napja van arra, hogy válaszoljon a követelésekre. Ezzel párhuzamosan az érdekképviseletek megkezdik a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatásokról a munkáltatóval - közölte Galló Istvánné. Ez valószínűleg azt jelenti majd, hogy tankerületenként kijelölnek egy intézményt, ahol a sztrájk alatt a gyerekekre vigyáznak - fűzte hozzá.

Az érdekképviseleti vezető szerint nem sikerült megegyezni az óraszám csökkentése, a technikai adminisztratív dolgozók bérrendezése, a tankönyvpiac megnyitása, a gyerekek terhelésének csökkentése tekintetében.

A szakszervezetek azt javasolták, hogy a heti öt testnevelés órát háromra csökkentsék, mivel úgysem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges feltételek, illetve javasolták az erkölcstan kivezetését. Ebbe nem ment bele a kormányzat.

Ugyancsak nem derült ki, hogy mi lesz a funkciója a Klik-et felváltó 40-70 kisebb fenntartónak. Csupán azt tudni, hogy az intézményeknek lesz saját költségvetése és a munkáltatói jogkör kibővül - mondta Galló Istvánné.

A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz is, hogy 22 órában határozzák meg a pedagógusok munkaterhelését, a többit pedig fizessék ki túlórában - tette hozzá.

Az érdekképviseletek is megfelelőnek tartanák, hogy ott ahol felkészült az önkormányzat az iskola fenntartására, kapja vissza a fenntartói feladatokat. A szakszervezetek az általuk megfogalmazott 25 pontból 20 teljesüléséhez ragaszkodnak - mondta a PSZ elnöke.