A nyár elejéig kitolódhat a megállapodás a Magyarországnak nyújtandó IMF/EU-hitelkeretről - jósolták legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint az eddigi tapasztalatok alapján csekély a valószínűsége, hogy a kötelezettségszegési eljárások az EU-bíróság elé kerülnek.

A Morgan Stanley bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzőstábja - amely eddig a legderűlátóbbak között volt a megállapodás időpontjával kapcsolatban a londoni elemzői közösségen belül - befektetőknek összeállított hétvégi helyzetértékelésében azt írta: a kormánynak valószínűleg el kell fogadnia, hogy "elkerülhetetlen a szuverenitás valamelyes mértékű feladása" az IMF/EU-megállapodás fejében.

Abból a feltételezésből kiindulva, hogy az összes vitás kérdést megnyugtató módon rendezni kell még a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások megkezdése előtt, a megállapodás időpontja most már valószínűsíthetően májusra-júniusra tolódik ki - áll a Morgan Stanley értékelésében. A közgazdászpk ugyanerről szóló előző, múlt hónapban összeállított előrejelzésükben még "75 százalék körüli" esélyt adtak annak, hogy az IMF/EU-megállapodás márciusban vagy áprilisban létrejön. Most már általános az a vélekedés, hogy nyár előtt nem várható egyezség Magyarország, az IMF és az EU között az új hitelprogramról.

Nehezek és időigényesek lehetnek a tárgyalások

Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek minap összeállított áttekintésükben megerősítették azt a várakozásukat, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások "nehezek és időigényesek" lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. Jelenleg azzal számolnak, hogy "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.

Változatlanul az a véleményük, hogy a kormány megállapodásra törekszik egy elővigyázatossági jellegű hitelcsomagról, ám lehetséges, hogy a tárgyalásoknak csak a forint újabb gyengülése ad majd lendületet. A következő hónapokra 290-305 forint/eurós árfolyamsávot valószínűsítettek elemzésükben.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik a minap Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról Londonban ismertetett beszámolójukban úgy ítélték meg, hogy "Magyarország halad ugyan az előfeltételekről szóló tárgyalásokkal, de lassan". "A felmerült nézeteltérések egyike sem áthághatatlan, ugyanakkor a vitás kérdések egyike sem tűnik gyorsan megoldhatónak". Szerintük az idei második negyedév végére még mindig elérhető ugyan a megállapodás az IMF/EU-hitelprogramról, de megvan a kockázata a késésnek.

Szükséges a védőháló

A Morgan Stanley londoni elemzői hétvégi helyzetértékelésükben úgy vélekedtek, hogy "kevés hozadéka lenne, ha Magyarország otthagyná a tárgyalóasztalt ... az euró forintárfolyamának legutóbbi megugrása is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kockázati környezet mennyire volatilis, és hogy milyen értékes lehet egy védőháló".

A ház előrejelzése szerint az IMF/EU-megállapodás aláírásáig nem lesznek meg a feltételei annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank csökkenthesse jelenleg 7 százalékos alapkamatát.