Maffiára bukkant a Miniszterelnökség?

A Miniszterelnökségnek furcsa lett, hogy sokan jelentkeztek egy uniós pályázatra, ezért idő előtt lezárta a tendert – írja pénteki számában a Világgazdaság.
Napi.hu, 2016. november 25. péntek, 10:10

A "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" elnevezésű pályázatra péntek estig lehetett volna jelentkezni, ám a Miniszterelnökség kiszúrt valamit.

Az lett gyanús, hogy a 14 milliárdos kerettel meghirdetett pályázatra mintegy százmilliárd forintnyi igény érkezett. Bár ekkora mértékű túljelentkezés természetesen más pályázatoknál is előfordul, a Világgazdaságnak nyilatkozó Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár szerint felmerült, hogy "egy jól körülhatárolható pályázatíró maffia próbálhatott rákapcsolódni a kiírásra".

És hogy mi tűnt még fel a Miniszterelnökségnek? A cikk szerint "a minimális elvárás az, hogy az igényléshez helytálló üzleti terv is szükséges, ennek figyelembevételével pedig képtelenség, hogy egy-egy személy a kiírástól számított rövid időn belül ilyen sok megalapozott üzleti tervet tudna kidolgozni". Ráadásul a helyi vidékfejlesztési hivatalokhoz olyan jelzések is beérkeztek, hogy olyan személyek kérték támogatást, akikről "a helyiek pontosan tudják, képtelenek lennének önálló vállalkozás vitelére, vagy épkézláb üzleti terv kigondolására".

Ezért a pályázatot lezárták és az eddig benyújtottakat ellenőrizni fogják, hogy melyekben található nagyfokú hasonlóság.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rasalmatai, 2016.11.25 22:26

Méhszaros nem tűri a konkurenciát?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

TrombiJoe, 2016.11.25 19:56

Már hogy egy másik maffia is pályázott, a szokásoson kívül? :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.11.25 11:50

@George Lukacs: nem, ahaverjaitok buktak megint...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.11.25 11:49

@foldnyuzo: köszönjük szépen az építő jelegű hozzászólást. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.11.25 11:17

Nem kellett volna tükör elé állni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html