Nem tartoznak majd az adósságrendezésbe magáncsőd esetén a mindennapi élet olyan használati tárgyai, mint például a mosógép, hűtőszekrény, kerti gép, haszonállat, díszállat, tankönyv, gyerekjáték és alapvető élelmiszer - derült ki a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendeletből.

Szintén nem kerül az adósságrendezésbe többek között a fűtőberendezés, az egy évre elég szilárd tüzelőanyag, a gyógyszer, a szociális ellátások, a családtámogatások, a mozgáskorlátozottak, árvák, vakok ellátásai, illetve az ajándékok, adományok, pénzbeli támogatások, ha ezeknek az összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének másfélszeresét, illetve ha további feltételek is teljesülnek.

A rendelet szerint az adósoknak az eljárásba be nem volt ingóságokra, pénzösszegekre vonatkozó iratokat, számlakivonatokat kérésre be kell mutatniuk.

A bíróságon kívüli magáncsőd-eljárás esetén a főhitelezőnek és a Családi Csődvédelmi Szolgálatnak kell elvinni majd a papírokat, a bírósági magácsőd-eljárás esetén pedig a családi vagyonfelügyelőnek és a bíróságnak kell megmutatni őket.

Az adós és az adóstárs az eljárás alatt bármikor dönthet úgy, hogy mégis bevonja a rendeletben felsorolt vagyonelemeket a magáncsőd-eljárásba, akár részben vagy egészben is.

Hogyan kell meghatározni vagyon értékét?

Egy szintén szerdán megjelent rendeletben a kormány definiálja azt is, hogyan kell meghatározni az adós vagyonának forgalmi értékét a magáncsőd-eljárásban. E szerint a forgalmi érték "az adós vagyonának egyes elemeire vonatkozó, pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az átlagos piaci viszonyok között, független felek között általában elérhető piaci ár".  A rendelet ugyanakkor egy sor további kitételt is tartalmaz a forgalmi érték meghatározására vonatkozóan például a jelzálogjoggal terhelt ingatlanokat, autót, értékpapírokat és ingóságokat illetően.

A magáncsődről szóló törvényt június végén fogadta el a parlament, és lépcsőzetesen lép majd hatályba: szeptembertől azok kérhetnek csődvédelmet, akiknek az otthonuk van veszélyben, a második ütemben, 2016 őszétől pedig minden eladósodott magánszemély, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek.

A magáncsődeljárás főleg a hiteladósok, illetve a többfelé fizetési késedelmet felhalmozók adósságból való kikecmergését célozza. Magáncsődvédelmet az az adós kezdeményezhet, akinek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme van, de az nem elég az adóssága törlesztésére. A csődvédelem kérelmezésének feltétele lesz még az is, hogy az adós összes tartozása 2 millió és 60 millió forint között legyen, a tartozásállománya meghaladja a vagyona értékét, de ne legyen több annak duplájánál, és legyen legalább egy olyan tartozása, amely három hónapja lejárt, mértéke pedig több mint félmillió forint.