BUX
38657

Magukra maradtak a magyar borászok

A magyar borok egyre inkább visszaszorulnak a nagy nemzetközi piacokon, sőt a magyarországi hegemónia is veszélybe kerülhet, de a kormány mulasztása miatt továbbra is bizonytalan, hogy mikortól indul el az új magyar közösségi bormarketing - írja a Népszabadság.

NAPI Online, 2006. március 20. hétfő, 08:36

Az eredeti elképzelések szerint 2006-tól a Magyar Bormarketing Kht. szervezné a nemzeti bormarketinget, csakhogy már március van és eddig az egyeztetéseken kívül sok minden nem történt. A lap szerint eddig egyetlen fillér sem gyűlt az újonnan létrejött szervezet számlájára, a kormány ugyanis elfelejtette az Európai Bizottság véleményét kikérni, s egyelőre úgy tűnik: az átalakított díj szedését, illetve felhasználást Brüsszelben tilalmas támogatásnak tekintik.

A hazai piacon a magyar bor egyelőre szinte egyeduralkodó, de hosszabb távon, a diszkontboltok terjedésével egyre több, igen jó minőségű és olcsó importbor jelenhet meg. A magyar borexporttal azonban gondok vannak, a magyar termelők az elmúlt öt évben a német szállítások 20 százalékát elveszítették., és Angliában is visszaesett a részesedésük. Magyarország Kelet-Európában az elmúlt évtizedben súlyos vereséget szenvedett a román, bolgár, moldáv, olasz és spanyol borászoktól.