Magyar külügy: nem itt pattog a labda CEU-ügyben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a Közép-európai Egyetemről (CEU), hiszen több ilyen egyezmény létezik a két ország kormánya között.
Domokos Erika, 2017. május 19. péntek, 19:58

Korábban az amerikai és a magyar kormány három oktatási megállapodást is kötött, ezért nem érthető az amerikai fél azon álláspontja, hogy kormányuk oktatási együttműködési megállapodással kapcsolatban nem lenne illetékes - mondta Menczer Tamás sajtófőnök az MTI-nek.

A CEU-val kapcsolatos vitában jelenleg nem Magyarország térfelén pattog a labda, hetek óta várják egy kérdésre a választ az Egyesült Államoktól - véli Menczer. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott nem sokkal kinevezése után felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok magyarországi ügyvivőjével, három hete tárgyalásokat is folytattak. Azóta várják a választ arra a kérdésre, hogy ki a főtárgyaló, kihez tudnak fordulni, de erre a kérdésre nem érkezett válasz.

A sajtófőnök megjegyezte, hogy Kínával a külföldi egyetemek témájában előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, nem állnak messze a kormányközi megállapodástól.

HOZZÁSZÓLÁSOK