Magyar országimázs fapadossal és szépségkirálynővel

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Turizmus Rt. (MT) és a SkyEurope. Az MT vezetője félmillió tehetős turista érkezését reméli; az utazók idecsábításban Miss Europe is szerepet kap.
Diószegi József, 2004. június 24. csütörtök, 15:50

Együttműködési megállapodást írt alá Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója és Christian Mandl, a SkyEurope vezérigazgatója. Az egyezség értelmében a két cég egy éven keresztül támogatja egymást. Közösen jelennek meg például kiállításokon, vásárokon, a légitársaság pedig utazási lehetőséget biztosít az rt.-nek, hogy az partnereivel és külföldi újságírókkal népszerűsíthesse Magyarországot. A szerződés szerint Miss Európa 2003, azaz Laky Zsuzsa fotója díszíti majd a SkyEurope gépeit.
Galla egyébként a fapadosok megjelenésétől évi 400-500 ezer új, vagyis eddig Magyarországra eddig nem érkezett külföldi turistára számít. Meglepő módon ez a kör a tehetősebbekhez tartozik, hiszen ők az év első 5 hónapjában a hazai 4-5 csillagos forgalmát a tavalyihoz képest 25-30 százalékkal bővítették - derült ki a vezérigazgató szavaiból. Mandl hozzátette, hogy cége az idén a budapesti járatokon 300 utassal számol.

HOZZÁSZÓLÁSOK