Magyarország jobban teljesít? - Ideje többet adni a munkavállalóknak

A Liga Szakszervezetek a 2015-ös bértárgyalások mielőbbi megkezdését kezdeményezi - közölte a munkavállalói érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.
MTI-Eco, 2014. szeptember 22. hétfő, 09:35

A Liga azt javasolja, hogy a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek állapodjanak meg egy hároméves felzárkóztató programról, és 2015-2017-ben minden évben úgy emelkedjenek a legalacsonyabb bérek, hogy a ciklus végére a minimálbér összege megegyezzen a létminimum összegével.

A Liga szerint a költségvetési keretszámok ugyan még nem ismertek, de a miniszterelnök két egymást követő évértékelőjében is kijelentette, Magyarország jobban teljesít, sőt, több fontos gazdasági mutató terén felülmúljuk az Európai Unió átlagát.

A Liga Szakszervezetek úgy látja, hogy a 2009-es világgazdasági válság hazánkat sújtó hatásai lassan elhalványulnak, ennek köszönhetően Magyarország egyre többet adhat vissza azoknak az adófizető munkavállalóknak, akik végső soron vállukon hordták a válság alatt az ország terheit.

A szakszervezet számítása szerint az munkavállalók jelentős része minimálbért keres, amely komoly mértékben - és tartósan - elmarad a létminimum összegétől.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

VoIe, 2014.09.28 12:25

Ha ennyire jol teljesit magyarorszag, akkor miert nem csokkentik a munkat terhelo adokat es jarulekokat?

Ha forintra ugyan ennyi lenne egy angol/nemet/holland/francia brutto keresete, akkor is a magyar munkavallalo kapna a legkevesebb nettot.

Nem ezen kene eloszor valtoztatni?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2014.09.28 12:21

A béremelkedéshez több hozzáadott érték, magasabb termelékenység szükséges. Magyarországon az egyik legjobban megtérülő befektetés az oktatásba befektetett pénz. Ezért folyamatosan csökkentjük az oktatásra fordítható összeget. Unortodox módon.
Ugyanez érvényes az egészségügyre. Csökken a megelőzésre, kezelésekre fordítható összeg, így növeljük az egészségügy összkiadását.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.09.28 11:49

@xatoklesz: A 2008-as államcsődöt mint tényt honnan veszi?

Mindössze érdeklődésből kérdezem, mert eddig úgy tudtam, nem volt ilyesmi - valami IMF hitel mentett meg tőle...

De lehet, hogy Ön biztosabb és jobb, megbízhatóbb forrásokkal rendelkezik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.09.28 11:39

@illiber: " ...így igaz ,a béreket emelni kell ....,de a 3 % -ot meg tartani ...,adósságot csökkenteni ..."

Már többször említettem neked, hogy vedd rá az orbáni oligarchákat, hogy a néptől lerabolt közpénzekért cserében fizessenek magasabb bért a munkavállalóiknak. Miután a mészároslőrincek és a közgépesek többet fizetnek mint a gaz multik, mindenki náluk akar majd dolgozni a magasabb bér miatt. Ennek hatására az AUDI, a Merci, Suzuki kénytelen lesz igazodni a trendhez, ha nem akar csődbe menni.
Magasabb bért követelni a multiktól úgy, hogy a nemzeti öntudattal túltöltött hazai vállalkozó réteg jószerével minimálbért fizet az olyan igazi magyar keresztény gondolat.

A kapitalizmus működéséből adódik, hogy sehol a világon egy árva fillérrel sem fizetnek ki több bért, mint amennyiért az adott munkát elvállalják!!! A több bért csak kitartó munkával, végső soron sztrájkokkal lehet kivívni. Azt meg a magyar munkavállalóknak meg kell előbb tanulni.

Addig nem igazán hiteles a jobboldal munkabér ügyben ( másban sem nagyon...) amíg a minelnök az arab világ reménybeli befektetői előtt az alacsony bérű, de felkészült munkaerővel példázódik.
Jellemző a megváltótok lelki világára...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2014.09.26 17:27

@xatoklesz: Nem kevés tájékozatlan hozzászólás kerül leírásra, de ekkora HAZUGSÁGOT kevés seggnyaló írt. A GDP arányos államadósságról annyit,hogy Japáné 227 % a Belgáké 105 % USA adóssága 101 % szemben a Bulgár 15 %-al a Román 40 %-al, tehát nem ez a döntő,de helyesen 2004-től napjainkig a következő TE HAZUG SEGGNYALÓ.
2004---60%
2005---61,5%
2006---65,9 %
2007---67 .%
2008---73 %
2009---79,8 %
2010---81.8 %
2011---81.4%
2012---79 %
2013---80,5%
2014 április 18 -- 82.7 %

A tényleges számszerű adósság a mérvadó

2010 április 30 án-- 21 031 milliárd ft
2014 április 18 án--24 440 milliárd + MANYUP 3 800 milliárd.
Te húgyagyú miért hazudozol , pénzért vagy HÜLYE vagy születetten.?????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html