Budapesten minden századik ember rákbeteg

Míg az OECD országok átlaga szerint évente ezer emberből ketten halnak meg daganatos megbetegedésben, addig Magyarországon ezer lakosból hárman nem élik túl a betegséget, ami a legmagasabb érték egész Európában. Ez azért különösen lehangoló, mert nálunk a betegség a 65 évesnél fiatalabbakat is erősebben sújtja, vagyis míg Magyarországon 100 ezer 65 évesnél fiatalabb közül 120-an halnak meg rákban, addig a tizenöt régebbi uniós tagállamban feleannyian (63-an).

Ráadásul, a tendencia nálunk növekvő, míg Nyugat-Európában csökkenő. Magyarországon az elmúlt 15 évben megduplázódott a tízezer lakosra jutó rosszindulatú daganatos megbetegedések száma, ezért körülbelül 300 ezer a rákbeteg magyar.

A 100 ezer lakosra jutó daganatos elhalálozások számában Magyarország mind a nők, mind a férfiak körében vezeti az OECD országok listáját. Riasztó, hogy közel kétszer annyi férfi hal meg rákban, mint nő (221 nő, 407 férfi). Budapesten, ahol jelentős a környezetszennyezés, ezernél több megbetegedés jut százezer emberre, ami rendkívül magas aránynak számít.

Rehabilitációs program a betegséggel küzdőknek

A Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ) új állapot javító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévében. Ehhez hasonlókat a ROSZ korábban is működtetett, ám a mostani kifejezetten a betegségük aktív szakaszában lévő betegeket célozza. A közel 300 daganatos beteg számára indított program keretében dietetikusok, fizikoterapeuták, biotechnológusok, kineziológusok, diplomás ápolók és további számos szakember segít a tünetmentesség elérésében. Emellett a szervezet egy hetes táborok indítását is tervezi a rászorulók számára.

Szabó János, a ROSZ elnöke szerint sajnos az adatok azt mutatják, hogy az onkológiai megbetegedések egyre súlyosabb egészségügyi és társadalmi problémát jelentenek Magyarországon. Tavaly a megelőzésre koncentrált a szervezet, idén azokon próbálnak segíteni, akik a tünetmentességért küzdenek.

Félünk, de nem járunk szűrésekre

Az NN Biztosító egészségkutatásából kiderült, minden második megkérdezett aggódik az egészségéért, és saját egészségi állapotát sem tartja kielégítőnek. Leginkább a daganatos megbetegedésektől tartanak a válaszadók: 72 százalék fél bármilyen rákos megbetegedéstől. A nők 65 százalékát nyomasztja a mellrák gondolata. Ugyanakkor egészségügyi szakértők szerint a daganatos megbetegedés részben azért lehet népbetegség Magyarországon, mert a magyarok nem járnak kellő számban rákszűrésekre.

A méhnyakrák például a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 évesnél fiatalabb nők körében, mégis a magyar nők csupán 40-45 százaléka jelenik meg a szűréseken, holott 70-80 százalékos arányra volna szükség ahhoz, hogy a statisztikák érdemben javuljanak. Az elégtelen, gyakran elkésett terápia, a hibás betegutak, a stressz és a környezetszennyezés, a helytelen táplálkozás ugyancsak szerepet játszanak abban, hogy Magyarországon kimagasló arányban betegszenek meg és halnak meg az emberek rákban.

Sokan nincsenek felkészülve arra sem, hogyan küzdjenek meg a terápia és felépülés ideje alatt várható anyagi nehézségekkel, a munkából való kimaradás következményeivel. A gyógyulás még jelentős állami finanszírozás mellett is sok pénzbe kerül, miközben a betegség idején az érintett családok jövedelme csökken, részben a betegszabadságok, de nemritkán a munka elvesztése miatt is.