Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fidesz táborának szól a kormányzati kommunikációnak az a része, amely őszi utcai zavargásokat vizionál - mondta a Magyar Nemzetnek Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. Ezt támasztja alá, hogy a parlament nemzetbiztonsági ülésén sem derült ki semmi olyasmi, ami alátámasztaná ezt a várakozást.

Az esetleges polgári engedetlenségi akciók, amilyenekkel a Fidesz is élt ellenzékben - például 2007-ben, amikor a frakció tagjai lebontották a Kossuth téri kordont - nem tekinthetők utcai zavargásoknak. A szakértő szerint ezért az lehet a cél, hogy eleve rendbontónak állítsanak be minden civil kezdeményezést, amelyet így a szavazóik gondolkodás nélkül elutasíthatnak.

Emellett a Fidesz egyes köreiben van egyfajta félelem attól, hogy a kampányban olyan információk látnak napvilágot, amelyek negatívan befolyásolják a népszerűségüket - derül ki a napilap cikkéből. A zavargások emlegetésével erre is felkészítheti a kormánypárt a szavazótáborát.