Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendőrség nyomozást indított a Fidesz-frakciótól ellopott hét laptop ügyében - derült ki az Átlátszó birtokában lévő nyomozati anyagokból. A gépek márciusban érkeztek meg a Képviselői Irodaház raktárába, ám amikor egy hónappal később szerették volna megkapni a frakció tagjai, nyoma sem volt a laptopoknak. Ezek együttes értéke a rendőrök megállapítása szerint 1,75 millió forint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési osztályának munkatársai mellett az Országgyűlés Hivatalának informatikusai is a számítógépek keresésébe fogtak, s az egyik laptopot egy hirdetési oldalon meg is találták. Az eladó révén jutottak el a nyomozók odáig, hogy annak egyik ismerőse, a Képviselői Irodaház raktárosa lehetett az, aki kihozta a munkahelyéről a gépeket és átadta neki. Miután a nőt meggyanúsították, rá két nappal újabb üggyel kínálták meg.

"A rendőrök most már úgy gondolják, hogy nem csak a 7 laptop, hanem a Parlamentből hiányzó 74 asztali számítógép és 5 monitor is az ügyfelem révén tűnt el" - mondta az Átlátszónak a nő ügyvédje, Galsa Péter.

A raktáros hölgy, mint a dokumentumokban szerepel, 2011 szeptemberétől dolgozott a Parlamentben, onnan idén februárban ment át a Képviselői Irodaházba. A védő szerint a gyanúsítás azért is érdekes, mert nincs magyarázat arra, hogy miként tudta a védence minden feltűnés nélkül kihozni a laptopokat, de leginkább a parlamenti raktárokból a nagydarab asztali számítógépeket és monitorokat egymás után úgy, hogy senki nem vette észre - olvasható az Átlátszón.

Hiányos az ellenőrzés

A raktáros elmondása szerint, amikor belépnek az irodaházba, akkor a belépőkártyájukat kell használniuk és a csomagjaikat átvilágítják, de nekik a biztonsági kapun nem kell áthaladniuk. A munka végeztével pedig kifelé a bejáratnál nem vizsgálják meg őket, és senki nem nézi meg, hogy mi van a csomagjukban.

A védő szerint az, hogy ez nem tűnt fel a biztonsági embereknek és az őrségnek, számos kérdést felvet arról, hogy mennyire komolyan látják el az ország legfontosabb középületének a védelmét. "Az pedig már érthetetlen, hogy miközben elvileg az ügyfelem egymás után hozta ki a számítógépeket, a tavaly októberben elvégzett teljes körű, a Parlament egészére kiterjedő leltár semmilyen hiányt nem tárt fel." Utóbb azonban ezt is védencének a számlájára akarják írni, hogy így tudják le a hirtelen előbukkant hiányt.

A BRFK tájékoztatása szerint lopás gyanúja miatt indítottak eljárást két személlyel szemben, a nyomozás határideje 2016. június 5., amely meghosszabbítható.