Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A választás után három héttel sok településen láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok.

A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.

Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.

Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és a pártok ezekre ingyen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.