Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A költségvetés tartalékában az előre nem látható kiadásokra 100 milliárd forintot kapott a kormány a fideszes országgyűléstől. A száz milliárd forintból az első félévben - az államháztartási törvény előírásai szerint - 40 milliárdot költhet csak el a kormány. Ennek ellenére az első három hónapban már 36,7 milliárd forintot elköltöttek - sokszor ellenőrizhetetlen célokra - magyarán a következő három hónapra 3,3 milliárd forint maradt.

A kormány múlt heti döntéseivel újabb 2,6 milliárd forint repült a tartalékból - többnyire ellenőrizhetetlen célokra. Kerek 2 milliárd forintot kapott a Lázár János vezette Miniszterelnökség "kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatására, gazdasági társaságok részére". Sem a kormányhatározat sem a mellékelt táblázat egy szót sem ejt arról, hogy milyen cégek kapják ezt a kétmilliárd forintnyi közpénzt. A döntés hátteréről megkérdeztük a kormányszóvivőt és a Minisztelenökséget is, amint részletekkel szolgálnak közöljük.

További 511 millió forintot kapott a fejlesztési tárca "egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházásra" - itt sem részleteztek semmit a közpénzek felhasználásával kapcsolatban. Az NFM sajtóosztályán kérdésünkre elárulták, hogy a kérdéses 511 millió forint Herend városnak megy a közútjainak felújításra. (Herend a tapolcai választókörzet része, ahol áprilisban országgyűlési képviselőt választanak - a szerk.)

A keddre datált kormánydöntéssel 15 millió forintot kapott az igazságügyi tárca egy nemzetközi jogi konferencia Magyarországra hozatalára, illetve 85 millió jutott az EMMI szociális feladatok ellátására - a részletek itt is homályban maradnak.

Már csak az ígéret maradt

A tartalék kiürülését jól jelzi, hogy kormány már csak ígérni tud, pénzt adni nem: a kabinet szintén most döntött arról, hogy Pannonhalmi Bencés Apátság 955 millió forintot kaphat a 2016-os Szent Márton Emlékév megünneplésre, de mivel pénz már nem maradt, erre a bencéseknek júliusig várni kell, ugyanis a maradék 60 milliárdhoz csak július 1-je után férhet hozzá a kormány.

Az elmúlt hónapokban gyorsan ürült a tartalék: a kormány egyedi döntésével 18 milliárd forint ment a az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. alapítására, de kapott 3,9 milliárd a Nemzeti Filmalap is és jutott a tartalékból a versenysport, a külképviseletek támogatására, valamint a veszprémi választások előtt 25 millió a városi uszoda építésére. Utóbbi összegből viszont vélhetően városi uszoda nem lesz - ehhez ugyanis még egy-két milliárdot hozzá kell(ene) tenni.

Szintén a tartalékból stafírozták ki 1,3 milliárddal az Országos Atomenergia Hivatalt, miután a három hónappal ezelőtt költségvetésbe elfelejtették betervezni a Paks 2-vel kapcsolatos többletfeladatok finanszírozását. A városligeti  Liget projekt kapott 2,2 milliárd forintot és további 1,6 milliárd jutott múzeumi beruházásra - ezek voltak azok az előre nem látható kiadások, amelyekre a kormány 36,7 milliárd forint elköltött három hónap alatt.