A Fehér Ház szerint Trump és Stoltenberg "megvitatta, hogyan lehetne rávenni minden NATO-szövetségest a védelmi kiadások vonatkozásában vállalt kötelezettségeik teljesítésére". "Trump elnök beleegyezett, hogy csatlakozik a NATO vezetőinek májusi európai találkozójához" - közölték az Index szerint.

Mindez azt is jelenti, hogy májusban a NATO-csúcson akár találkozhat is Orbán Viktor Donald Trumppal. Orbán volt az első olyan európai politikus, aki az amerikai elnökválasztási kampányban - a bevándorlás kezelésének kérdésében - nyíltan Trump mellé állt. Ugyanakkor Magyarországot azok között a NATO-tagországok között jegyzik, amelyek nem szánnak sok pénzt a védelmi kiadásokra.

Ez utóbbi azért is fontos, mert választási kampányában Donald Trump azt ígérte, rá fogja kényszeríteni az észak-atlanti szövetség tagjait, hogy növeljék katonai kiadásaikat, könnyítve ezzel a katonai blokk finanszírozásában az Egyesült Államokra háruló terheket. Javaslatát azonban republikánus párttársai és az ellenzéki demokraták egyaránt bírálták, ráadásul ez az ötlet aggodalommal töltötte el az európai szövetségeseket is, akik attól tartanak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előnyt kovácsolhat a csökkenő amerikai szerepvállalásból. (Trumpnak nemcsak külföldön kell csatároznia, de otthon is: nemrég például az Egyesült Államok legnépesebb államában nyújtottak be egy elszakadást támogató népszavazási kezdeményezést.)