BUX
39279

Marad a választókerületek beosztása

Bár az Alkotmánybíróság (Ab) az év végével megsemmisítette, a parlamentnek nincs más lehetősége, mint fenntartani a következő, 2014-es országgyűlési választásig a jelenlegi egyéni választókerületi beosztást, így az addig esetlegesen szükséges időközi választásokat az alapján kell lebonyolítani.

NAPI, 2011. augusztus 24. szerda, 13:59

Az Ab - az egyes választókerületek lélekszámának aránytalansága miatt - 2011. december 31-i hatállyal semmisítette meg a választókerületek beosztásáról szóló rendeletet, s azt a jövőben törvényi szinten kell szabályozni - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa az MTI-nek.

A Fidesz elnöksége és a kormánypárti frakciószövetség szeptember elején Hajdúszoboszlón tárgyal az új választójogi szabályozásról. Az új törvényt még ősszel a parlament elé terjeszti a Fidesz-KDNP, ugyanakkor az egyéni választókerületek kialakításával összefüggésben az ebben a parlamenti ciklusban esetlegesen szükséges időközi választásokra vonatkozóan az Országgyűlés nem tud mást tenni, mint hogy fenntartja a jelenlegi, az Ab által az év végével megsemmisített kerületi beosztást - közölte Gulyás.

A politikus ezt azzal magyarázta: mivel az új választójogi szabályozás a tervek szerint 200 tagú Országgyűlést és a jelenlegi 176-nál kevesebb, méretét tekintve pedig nagyobb egyéni választókerületet rögzít majd, a 2012-2014 közötti időközi választásokon előfordulhatna, hogy egy választópolgárnak két egyéni parlamenti képviselője lenne a körzetek átalakítása miatt.

Így az új választókerületi beosztást először csak a 2014-es parlamenti választásokon alkalmazzák majd. A politikus szerint "nehezen érthető", hogy az Ab miért nem 2013. december 31-i hatállyal semmisítette meg a választókerületek beosztásáról szóló rendeletet.

A Fideszben a választójogi reform kidolgozásának koordinálásával megbízott európai parlamenti képviselő, Áder János július 9-én azt közölte: egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége. Akkori sajtótájékoztatóján a politikus is felhívta a figyelmet az egyéni választókerületek közötti aránytalanságra, és elmondta, hogy a legnagyobb kerület a 74 ezres szigetszentmiklósi volt, míg a legkisebb a 26 ezres veszprémi.

A választójogi reform a Fidesz-KDNP szeptember 7-én kezdődő évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén is téma lesz.