BUX
37850

Március 15.: itt számíthat forgalomkorlátozásokra

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjárműforgalom előtt. Emellett számos vidéki településen is változik a forgalmi rend a helyi rendezvények miatt.

MTI, 2015. március 14. szombat, 10:50

A közlekedést érintő változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség, valamint a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint több helyen szombaton életbe lép a - vasárnap esti órákig tartó - megállási tilalom. Tilos lesz megállni a többi között az V. kerületben az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos tértől a Bajcsy-Zsilinszky útig, a Vajkay utcában az Alkotmány utca és a Szalay utca között, a Szalay utcában a Honvéd utca és a Kossuth tér között, a Balassi Bálint utcában a Markó utca és a Kossuth tér között, valamint a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között.

Ugyancsak tilos lesz a megállás az V., a VIII. és a IX. kerületet érintően például a Múzeum körút, a Puskin utca, a Bródy Sándor utca, a Baross utca egyes részein és a Pollack Mihály téren, valamint az Üllői út mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között.

Az I. kerületben szombat délelőtt 10 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben megállási tilalom: a Dísz téren, a Szentháromság téren, a Hess András téren, az Ybl Miklós téren, a Fortuna közben, továbbá a Tárnok utca, a Szentháromság utca, az Úri utca, az Országház utca, a Palota út, a Fortuna utca, a Táncsics utca és a Lánchíd utca egy-egy szakaszán.

Ugyancsak vasárnap éjfélig nem lehet majd megállni az V., a VII. és a VIII. kerületet érintően a Zoltán utca, a Thököly út egy-egy szakaszán, a József nádor tér, a Március 15. tér és a Petőfi tér egyes részein, a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között, a Keleti pályaudvar melletti parkoló Thököly út felőli két sávjában, továbbá a Batthyány-örökmécses körül.

Mindemellett vasárnap 0 órától éjfélig a budai Vár teljes területe le lesz zárva a közúti gépjárműforgalom elől. Vasárnap délelőtt időszakosan lezárják a Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Astoria - Múzeum körút - Bródy Sándor utca útvonalat, valamint a Lánchíd utca - Szarvas tér - Krisztina körút - Erzsébet híd - Kossuth Lajos utca - Astoria - Múzeum körút útvonalat, majd a Múzeum körút - Astoria - Kossuth Lajos utca - Erzsébet híd - Szarvas tér - Attila út - Dózsa György tér - Palota út - Dísz tér útvonalat, és a Lánchíd utca - Clark Ádám tér - Sikló utca - Déli Rondella útvonalat.

Emellett vasárnap több órára lezárják majd az Erzsébet hidat, a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között, a Pollack Mihály teret, valamint a Szentkirályi utca, a Puskin utca, a Múzeum utca, a Bródy Sándor utca, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Szabad Sajtó utca, a Thököly út egy-egy szakaszát.

A BKK tájékoztatása szerint a vasárnapi, fővárosi rendezvények miatt jelentősen változik a közösségi közlekedés menetrendje is. A közlemény szerint egyebek mellett a Kossuth Lajos téren, a budai Várban, a Múzeumkertben, a Rákóczi úton és a Petőfi téren tartanak ünnepi rendezvényeket, több belvárosi főútvonalat lezárnak, ezért számos közösségi közlekedési járatot elterelnek. A forgalmi rendi változások a 2-es, a 47-es és a 49-es villamosok, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es és a 178-as, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös buszok közlekedését érinti.

A budai Várban zajló programok miatt a 16-os busz nem jár majd, a Várat a Széll Kálmán tér felől a 9 óra és 19 óra között percenként közlekedő 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről induló budavári siklóval lehet megközelíteni. A 16A busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Kapisztrán tér között jár majd.