Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A béremelés 7-800 országgyűlési dolgozót érint, átlagos mértéke 45 százalék lesz. Az alacsonyabb keresetűeknél nő majd legnagyobb mértékben, akár 70 százalékkal is az illetmény.

A frakcióvezető azzal indokolta a javaslatot, hogy a járásokban és a kormányhivatalokban már megtörtént az életpályamodell bevezetése és ez most az Országgyűlésben dolgozóknál is különösen indokolt, mivel 2008-óta nem változott az alapilletmény összege, miközben a piacon jelentős bérnövekedés volt az elmúlt 9 évben. Azért is szükséges az alapbér emelése az országgyűlési köztisztviselőknél, hogy magasan képzett, és a legjobb színvonalú munkaerő tudja segíteni az Országgyűlés munkáját.

Közölte, reméli, hogy a javaslatot az összes országgyűlési frakció megszavazza, mivel a korábbi köztisztviselői béremelésekkel kapcsolatban is konszenzus alakult ki a pártok között.

A törvényjavaslatot Gulyás Gergely, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke terjesztette a parlament elé.