Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eredetileg január 20-án, pénteken lett volna a nemzetgazdasági miniszter bizottsági meghallgatása Magyarország államháztartásának és a 2012. évi költségvetés helyzetének értékelése tárgyában. Matolcsy György kérésére halasztották el és tették át jövő csütörtökre a bizottsági meghallgatást - mondta Nyikos László, a bizottság jobbikos elnöke az MTI-nek. Az elnök szerint ezen a héten számos eseményre kerül sor, a miniszter elfoglaltságai miatt kérte a halasztást.

Nyikos korábban elmondta, hogy a 27 tagú testület kilenc nem kormánypárti tagja közül nyolcan kérték a rendkívüli ülés összehívását és a nemzetgazdasági miniszter meghallgatását. Nyikos egy korábbi közleményében indokoltnak és időszerűnek nevezte az államháztartásért felelős miniszter meghallgatását egyebek között arról, hogy tarthatók lesznek-e a 2012. évi központi költségvetés fő előirányzatai, szükségessé válik-e pótköltségvetés készítése.