Pénteken publikált elemzésében Pasquale Diana azt emeli ki, hogy az MNB kedden dönt először új felállásban a kamatról, így a szavazáson már részt vesz Matolcsy György új jegybankelnök, Balog Ádám alelnök és Pleschinger Gyula külső tag, míg Karvalits Ferencnek ez lesz az utolsó kamatdöntő ülése. Diana arra számít, hogy az új emberekkel kiegészülve újabb 25 bázisponttal 5 százalékos mélypontra vágják vissza az irányadó rátát.

Az elemző szerint a 2,8 százalékos februári inflációs adat további muníciót ad a döntéshozóknak, akik várhatóan azzal érvelnek majd, hogy a gyenge belső kereslet miatt az inflációs nyomás kicsi. A Monetáris Tanács várhatóan figyelmen kívül hagyja majd a forint utóbbi hetekben mutatott gyengülését, mivel a kötvénypiacon és a CDS-felárban egyelőre nem mutatkoznak hasonlóan drasztikus folyamatok. Nem lennék meglepve, ha Matolcsy ismét megalapozatlan spekulatív támadásnak minősítené a forint gyengülését - írja a Morgan Stanley szakembere.

Diana szerint a keddi sajtótájékoztatón elképzelhető szóbeli intervenció a forint erősítése érdekében, Matolcsy például azt vetheti fel, hogy a külső negatív hatások, elsősorban a ciprusi helyzet enyhülésével a magyar deviza sokkal közelebb kerülhet valós fundamentális értékéhez. Szerinte ugyanakkor a befektetők nagyobb súllyal árazzák a belső gazdaságpolitikai bizonytalanságokat és a devizahitelek esetleges forintosításával kapcsolatos kockázatokat. Emellett továbbra is aggasztják a piacot a monetáris politika nem konvencionális eszközeivel kapcsolatos félelmek, ezért az elemző szerint a piac nem fog megnyugodni az esetleges forinterősítő kommentároktól.

Az MNB-ben zajló személyi változásokról Pasquale Diana úgy vélekedik, hogy azok növelik a jegybank elemzéseivel kapcsolatos bizonytalanságot, a jövőben megkérdőjeleződhet az elemzések függetlensége.