Az elmúlt hetek tendenciája alapján úgy látom, hogy a Széchenyi pihenő (Szép) kártyákra 2011-ben feltöltött és még fel nem használt összegekkel kapcsolatos probléma tárgytalanná válik. A várható karácsonyi és szilveszteri költések után ugyanis a kártyákon maradt összeg elenyésző lesz - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Pál Béla MSZP-s országgyűlési képviselő írásos kérdésére.

Még 283 millió forint vár elköltésre

A tárcavezető szerint a számlákon lévő, 2011-ben utalt és még fel nem használt összegek folyamatosan és dinamikusan fogynak. Ez véleménye szerint annak is köszönhető , hogy mind a kibocsátók, mind az NGM kommunikációjában arra ösztönzi a kártyabirtokosokat, hogy törekedjenek az év végén lejáró utalványaik felhasználására. A csökkenés ütemét érzékelteti, hogy az év végén lejáró, eddig fel nem használt maradvány értéke a november 26-i 348,6 millió forintról két hét alatt 65,6 millióval, 283 millió forintra csökkent.

A költést kissé nehezíti, hogy a 2011-es pénzt csak szállásdíjfizetésre lehet felhasználni, hiszen induláskor csak ez az egy alszámla volt a Szép-kártyán, s 300 ezer forintig lehetett rá kedvezményes adózással juttatást adni. Fejenként átlagosan 43 ezer forintot kell az érintett kártyabirtokosoknak elkölteniük. Úgy is lenullázhatják egyenlegüket, hogy előre foglalnak szállást − akár jövő húsvétra - írta korábban a Napi Gazdaság.

Már 65 milliárdnál tart a feltöltés

A kártya forgalmának aktuális aggregált adatait az NGM - a kibocsátók adatszolgáltatása alapján - minden hónapban közzéteszi a honlapján. A legutóbbi, december 17-i frissítés szerint 18,4 ezer magyarországi munkáltató 64,9 milliárd forint értékben adott juttatást dolgozóiknak Szép-kártyán november végéig, ebből a kártyatulajdonosok 38,8 milliárd forintot használtak fel. November végéig több mint 18,4 ezer munkáltató szerződött a kártyakibocsátókkal, az igényelt kártyák száma meghaladta a 775 ezret, amelyek mellé 17,2 ezer társkártyát is kértek (ebből a szolgáltatók 768,5 ezret adtak eddig ki). A kártyákkal jelenleg 39,1 ezer helyen lehetett fizetni (a júliusi adatok szerint 32,4 ezer helyen fogadták el). A szálláshely alszámlára csaknem 16,5 milliárd forintot töltöttek fel november végéig, amelyből 9,1 milliárd forintot használtak fel a kártyatulajdonosok, a vendéglátási zsebbe 38,6 milliárd fizettek be a munkáltatók, ebből 25,2 milliárdot elköltöttek a kedvezményezettek, míg a szabadidő alszámlára került 9,8 milliárdból 4,5 milliárd forint fogyott.