Az utóbbi egy évben a magyar-kínai kapcsolatok rendkívül aktívak voltak, az utóbbi időben is gyakoriak a magas szintű vezetői, szakértői, valamint vállalati és intézményi delegációk látogatásai - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Oláh Lajos országgyűlési képviselő kérdésére adott írásos válaszából. (A múlt év elején alakult meg a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztosi titkárság a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).)

Az összesítés szerint 2012 októberében Magyarországra látogatott Gao Hucheng, a Kínai Népköztársaság kereskedelmi miniszter-helyettese, a látogatás alkalmával egyetértési nyilatkozatot írt alá a kínai Kereskedelmi Minisztérium és az NGM a Magyarország területén gazdasági és technológiai övezetek létesítésének közös megvizsgálásáról.

Korábban 2012 júniusában Magyarországra látogatott a kínai Emberi Erőforrás és Társadalombiztosítási Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese, Wang Xiaochu, alátogatás alkalmával az NGM és a kínai fél közös nyilatkozatot adtak ki a foglalkoztatáspolitika területén megvalósítandó együttműködésről.

Az NGM-ből Csizmadia Norbert tervezéskoordinációért felelős államtitkár - Wen Jia-bao kínai miniszterelnök meghívására - járt 2012 júliusában hivatalos körúton Kínában, valamint Zsarnóci Csaba pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár találkozott hivatalos útja során kínai partnerével.

Tavaly Nátrán Roland az Eximbank Zrt. és a Mehib Zrt. vezérigazgatója tett látogatást Pekingben és folytatott tárgyalásokat kínai partnerével, a kínai Eximbankkal.

Mészáros György, a Nemzeti lnnovációs Hivatal (NIH) elnöke a kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések fejlesztése érdekében 2012 folyamán kétszer, szeptemberben és decemberben járt hivatalos körúton Kínában.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal közreműködésével a múlt évben több kiállítási részvételre is volt Kínában: 2012 májusában rendezték a 6. foto-elektromos (PV) nemzetközi kiállítást, ahol a HITA infostanddal volt jelen. Szeptemberben a HITA szervezésében magyar standdal és céges részvétellel zajlott az EU-Kína üzleti és technológiai együttműködés vására elnevezésű program Sichuan tartomány Chengdu városában. A HITA által delegált hat magyar kiutazó cég mellett a programhoz a NIH delegációja is csatlakozott. Novemberben rendezték a Hongkong International Wine Spinit Fairt, Ázsia egyik legnagyobb és legjelent ősebb borkiállítását . A HITA szervezésében több mint harminc borászat jelent meg a magyar közösségi standon.