Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gabonafélék árcsökkenése mögött a búza és a kukorica árában bekövetkezett ellentétes folyamat húzódik meg. Míg a búza ára 2015 augusztusához képest jelentősen (48,4 forint/kilogrammról 38,6 forint/kilogrammra) csökkent, addig a kukorica ára kismértékben (43,4 forint/kilogrammról 46,2 forint/kilogrammra) emelkedett.

Egy év alatt a gabonafélék ára 5 százalékkal csökkent. A búza ára ugyanis 17 százalékkal visszaesett, míg a kukoricáé 4,8 százalékkal emelkedett.

Eközben a gyümölcsök ára 4,6, a zöldségféléké 8,3 százalékkal csökkent.

Magasan jár a krumpliár

A burgonya ára viszont 18 százalékkal nőtt. A krumpliár idén hektikusan alakult: hónapról hónapra ugrált az év/év alapú mutató, mert amíg az első öt hónapban 458 és 88 százalék közötti volt a drágulás, addig júniusban 26, majd júliusban 8 százalékra esett a mutató, innét pattant fel augusztusban 18 százalékra. Így a nyolchavi, a 2015-öshöz viszonyított drágulás mérték még mindig látványosan magas, 45 százalék.

Az élő állatok termelőiár-szintje 4,5 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 2,4 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 15 százalékkal nőtt. A tej ára viszont 4,7 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára 2015 decemberétől 2016 júliusig csökkent, ekkor 66 forint/liter volt, de augusztusban 71 forint/literre nőtt.

A nyolchavi mutatók szelídek

Így idén január-augusztusban az előző évhez viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,5 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára 1,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 3,2 százalékkal csökkent.

A zöldségfélék ára 0,7 százalékkal nőtt, a gyümölcsöké 0,5 százalékkal csökkent. A tej ára 11 százalékkal alacsonyabb lett.