Hétfő reggelig szinte felhőtlen lesz az ég. Holnap délelőtt és kora délután is még jellemzően derült, napos időnk lesz, de a nap második felében az ország északi felén már gomolyfelhők is megjelennek az égen, amelyekből ott késő estig helyenként zápor, főként északnyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat átmeneti szélerősödéssel - írja vasárnap délutáni előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az ország nagy részén a mérsékelt északi szél csak időnként élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul szeszélyes területi eloszlásban, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 21 és 25 fok között valószínű.

Kedden felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Több helyen valószínű zápor, helyenként zivatar. A szél élénk, a Dunántúlon erős is lehet. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 15-21 fokig melegszik a levegő, északkeleten lesz a melegebb.

Szerdán is élénk, a Dunántúlon erős lesz a szél. Emellett több helyen várható zápor. A minimumhőmérséklet 4-9 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-18 fok között alakulnak.

Csütörtökön is lehetnek záporok, de emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap is. Ekkor is megerősödik, nagy területen - az ország északkeleti negyedét leszámítva - viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 12-13 fok körül alakul.

Pénteken napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb eső is lehet. Többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban többnyire 2-7 fok lehet, de talaj menti fagyra, sőt az Északi-középhegység völgyeiben, a Nyírségben gyenge fagyra is számítani lehet. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.

Szombaton is több helyen erős lesz a szél, de már csak helyenként lehet kisebb eső. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 15-21 fok között alakul, nyugaton lesz melegebb.

Vasárnap már nem valószínű csapadék, és több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10 fok között valószínű. A nappali maximumok 17-23 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Ez a helyzet a kontinensen

Európa középső területein kifejezetten enyhe az idő, a Kárpát-medencében 23, 25, Lengyelországban 21, 24, de még Berlin körül is 23, 25 fokig emelkedik délutánra a hőmérséklet - írja az OMSZ. Európa időjárását ugyanis Szicíliától Svájcon és a Balti-tengeren át Lappföldig egy hullámzó frontzóna osztja ketté. Előtte délies áramlással meleg, száraz levegő áramlik egészen északra is; nagy területen felhőtlen az idő.

Ugyanakkor a frontzóna mentén felhősebb, csapadékosabb, mögötte pedig több fokkal hűvösebb az idő, Hollandiában csak 12, 16, Franciaországban 10, 16 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Hétfő estig még döntően anticiklon és leszálló légmozgások alakítják a Kárpát-medence időjárását, de hétfő délutántól már megközelít bennünket észak felől az említett hullámzó frontzóna hidegfronti szakasza, így a nap második felében északon már helyenként zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat - olvasható az MTI hírében.