A növekedési kilátások szempontjából fontos beruházási környezet kilátásai nem olyan rosszak, mint elsőre tűnik, mégis évekbe telhet, mire helyreáll a vállalatok aktivitása. Az élesebb törések a negyedéves változást követő volumenindexben statisztikai hatásnak tulajdonítható, az üzleti környezet ugyanis ilyen hirtelen nem változik.

Persze nem elhanyagolható a technikai korrekció szerepe, mert például kijelölheti a trend alját, amikor hosszú évek csökkenése után fordul egy nagyot a bázisidőszakhoz mért mutató. Idén erre talán az utolsó negyedév lesz jó példa, hiszen jelenlegi ismereteink alapján a GDP-komponens tavaly ősszel már megközelíthette a gödör alját. Az MNB több tanulmánya szerint a beruházási volumen ezen a - lényegében nulla növekedési potenciált biztosító - szinten már az eszköz-amortizációt sem fedezte.

Kapcsolódó

Technikai hatások is látszanak

Tavaly egész évben a beruházások volumene összességében 5,2 százalékkal csökkent, ezen belül - szezonális okok miatt - az utolsó negyedévben különösen nagy, közel 8 százalékos volt az éves visszaesés mértéke. Az idei évet több mint 8 százalékos eséssel kezdtük, ráadásul még negyedéves alapon is 3,8 százalékkal zsugorodott az első negyedéves volumen. Elsősorban konjunkturális okai voltak ennek a nagy zuhanásnak, hiszen a nyár végétől kezdett hirtelen mélyülni az eurozóna válsága, ami miatt a hazánkban működő exportpiacokra termelő feldolgozóipar multinacionális vállalatok is arra kényszerültek, hogy elhalasszák folyó beruházásaikat, így a szokásosnál is hosszabbra nyúltak az év végi szezonális gyárleállások.

A hazai beruházási környezetre ezek a vállalatok kevéssé érzékenyek, álló-eszköz felhalmozásaikat elsősorban a globális konjunktúra változásai határozzák meg, ahogyan jellemzően az ehhez szükséges forrásaikat sem a magyar hitelpiacról szerzik.

Érzéketlen exportálók

A fiskális ciklusokra a feldolgozóipari exportálók olyan érzéketlenné tudnak válni, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikai mixei ellenére eddig folyamatosan képesek voltak termelő kapacitásaik bővítésére, elsősorban az autóipari beszállítói körben. Az idei első negyedévben sajnos ez a komponens is mínuszba fordult, de egyenlőre nagy kérdés, hogy trendtörésről, vagy egyszeri szezonális hatásokról van szó.

Áttételesen egyébként a gazdaságpolitikának is van hatása az exportáló cégek, illetve általában a működő tőke viselkedésére. Ezzel kapcsolatban az elmúlt években két irányból támogatták a fejlesztéseket. A kabinet egyfelől a munkaerő-piaci kondíciók rugalmasításával nyomta meg a kínálatot az egyébként is kapacitás feleslegtől szenvedő munkaerőpiacon, aminek köszönhetően az itt működő vállalatok előnyös helyzetből tudják kezelni a bérköveteléseket. Ezzel párhuzamosan a történelmi mélybe süllyedő infláció és vele csökkenő kamatoknak köszönhetően alakult ki a hosszú távú beruházások megtérülése szempontjából kedvező reálkamat, illetve a nemzetközi versenyképesség szempontjából fontos reálárfolyam környezet. A kormány nem titkolt szándéka a feldolgozóiparban, hogy a termelékenység változását követő reálbér-dinamikának alakítsa ki a megfelelő környezetét, és innen nézve kifejezetten üzletbarát és kiszámíthatóságra törekvő gazdaság és monetáris politikát folytat.

Nem így a másik nagy beruházó csoport szempontjából nézve, amin belül az Orbán-kormány összetett piaci struktúraváltást próbál indukálni. Gyűjtőnevükön ők a lakossági szolgáltatók, akik jellemzően a hazai fogyasztók - részben - közjóléti ellátását végzik. Itt is jellemző a multinacionális vállalatok dominanciája, és helyenként a monopol piaci helyzet.

Ezek a szolgáltatók felelősek a nemzetgazdasági beruházások döntő hányadáért, hiszen kapacitásbővítéseik mellett jelentős és folytonos tőkeberuházásokat kell infrastrukturális karbantartásra fordítaniuk, hogy fenntartsák működésük hosszú távú megtérülését.

Elég csak a távközlésre, az energiaszektorra, a közmű vállalatokra vagy a bankiparra gondolni. Az energiavállalatok például önmagukban képesek az éves GDP másfél, 2 százalékát saját termelőkapacitásaikba visszaforgatni. Ilyen szektornak számít egyébként a kiskereskedelem, illetve - nem meglepő mód - a médiapiac is. Jellemző, hogy az itteni cégek közvetlenül a belföldi konjunktúrára, közvetett módon pedig a költségvetési ciklusokra érzékenyek, hiszen sok esetben hatósági ellenőrzés alatt folytathatják árpolitikájukat. Beruházásaik hosszú távú megtérülését és általában a működést két dolog szabályozza: vagy az állam, például a távhő- és villamosenergia szolgáltatások árszabályozásával, és/vagy a monopol piaci helyzet, mint ami például a lakossági hitelpiacot jellemzi.

A kivéreztetés anatómiája

Ezen cégek számára nemcsak kiszámíthatatlanná vált az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikája, de még azzal is szembesülniük kellett, hogy a kincstári célok teljesítéséhez használja őket a kormány. Nem véletlen, hogy az összes iparági különadó nekik lett megcímezve, aminek csak látszólagos indoklása volt a Brüsszel által megkövetelt költségvetési fegyelem. A médiapiacra szabott, úgy nevezett reklámadó bevezetésénél ugyanis ez az érvelés átlátszóvá vált a szakma számára, ezért mindenki azon találgat, hogy ilyen kis (összesen maximum évi 10 milliárd forint összegű) bevételért a túlzott deficit eljárás várható megszüntetése után, miért van szükség a piaci versenyt erősen torzító adónem bevezetésére?

Pedig a válasz egyszerű, piactisztítás miatt. A hazai fogyasztói ellátó piacokat az Orbán kormány saját érdek- és gazdaságpolitikai ellenőrzése alatt akarja tudni, amihez a válság miatt kialakult szerkezeti problémákat instrumentumként használja, hogy kierőltesse a megkívánt piaci struktúraváltást.

További részletek a Napi Gazdaság hétfői számában...