BUX
38744

Még mindig Kopits a Költségvetési Tanács elnöke

Bár év végével elvileg leváltották Kopits Györgyöt a Költségvetési Tanács éléről, valójában mégis otthagyták - írja az Index. A hírportál szerint ez egészen addig így is marad, amíg Schmitt Pál államfő nem talál egy "kiemelkedő tudású közgazdászt."

NAPI, 2011. január 20. csütörtök, 14:35

A KT tehát létezik - írja az Index - a háromfős testület tagja Kopitson kívül Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, mindannyian díjazás nélkül látják el feladatukat. Elvileg Kopits összehívhatná a tanácsot, de vélhetően nem teszi - jegyzi meg a hírportál. Sőt van rá esély, hogy a kormány februári, akár több száz milliárdos kiadáscsökkentő akciótervének tárgyalása alatt sem fog megszólalni az új KT. 

Az Index arra i emlékeztet, hogy közben a Költségvetési Tanács honlapja (http://www.mkkt.hu/) elérhetetlenné vált, illetve nincs rajta semmi év eleje óta. Így a KT eddigi munkáját, a több tucatnyi elemzést és hatástanulmányt, sajtóközleményt sem lehet megtalálni a hivatalos webszájton. Ám nemrég egy másik honlapon - egy magáncég jóvoltából - megjelent a régi honlap és az arra feltett összes dokumentum.