BUX
39709

Még optimistább lett mindenki Magyarországon

A júliusi megtorpanás után augusztusban folytatódott a GKI konjunktúraindexének erősödése, mivel a fogyasztói és az üzleti szektor kilátásai egyaránt sokat javultak.

NAPI, 2010. augusztus 23. hétfő, 07:34

Az üzleti szférán belül augusztusban a kereskedelmi cégek várakozása jelentősen, az iparvállalatoké kissé emelkedett, az építőipariaké és az üzleti szolgáltatóké pedig stagnált. Az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásoknál is nőtt a foglalkoztatási szándék. A legnagyobb javulás a szolgáltató szektorban volt, az iparban pedig a létszámbővítést tervezők száma már második hónapja meghaladta az elbocsátásokat tervezőkét. Eközben a lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé csökkent az előző hónaphoz képest. Az iparban és a kereskedelemben az áremelésre készülők aránya jócskán meghaladja az árcsökkenésre készülőkét, a szolgáltatásoknál a két arány nagyjából megegyezik, míg az építőiparban a csökkentők vannak egyértelmű többségben.

A fogyasztói bizalmi index értéke visszatért a júniusi csúcshoz, azaz jelentősen meghaladta a válság előttit. Augusztusban valamennyi részmutató javult, a legjobban a lakosság saját pénzügyi helyzetének jövőbeli megítélése, de jobb lett a várható megtakarítási képességé is.