Az államtitkár elmondta: a Fidesz-frakció aznapi ülésén megerősítette, hogy egyetért az egészségügy korszerűsítésének irányával, és - a sajtóhírekkel ellentétben - az átvétel felgyorsítását szorgalmazza. Az erről szóló jogszabálytervezet várhatóan a jövő héten jelenik meg.

A Fidesz-frakció közleménye szerint meghallgatták Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt, és a képviselőcsoport úgy döntött: támogatja a kormánynak az egészségügyet érintő fejlesztési elképzeléseit. A további részkérdésekben a közeljövőben újabb egyeztetések várhatóak.

A következő két hétben az intézményi struktúra átalakításának folyamatban lévő ügyeit - működési engedélyeket, finanszírozási szerződéseket - is rendezik - közölte Szócska. A funkcióváltásban érintett 19 intézménnyel március 28-án részletes egyeztetések kezdődnek az azokat érintő átalakításokról, fejlesztésekről.

Nem megszüntetnek, hanem átalakítanak, összevonnak, ami fejlesztést jelent

Az elmúlt időszakban - nyolc fordulóban - összesen 19 résztvevővel egyeztettek az intézményi struktúra alakításáról. Következő alkalommal, március végén a már kiírt, illetve a hamarosan megjelenő uniós pályázatok részleteiről egyeztetnek majd. A 19 intézményről az államtitkár annyit mondott, hogy az átalakulások vegyes képet mutatnak, lesz olyan például, ahol két intézmény egyesülni fog.

Szócska Miklós ugyanakkor kiemelte: azt a "riogatást", hogy valami megszűnik, ki kellene venni a rendszerből, ugyanis az egészségügyi struktúra átalakításakor minden esetben fejlesztésről van szó. Mint fogalmazott: "nem az a lényeg, hogy hol mi nem lesz, hanem, hogy mindenki tudja, mit hol kap meg". Azt viszont garantálta: olyan nem lesz, hogy intenzív osztályi háttér nélkül ültethessenek be csípőprotézist, a szakmai szabályokat rendbe fogják tenni. Mint hozzátette: lehet, hogy valakinek csipőprotézisért többet kell majd utaznia, ahhoz hogy valóban szakértő kezébe kerüljön, de az államtitkár szerint "ez így van jól".

Még titok az átalakítás, a legtöbb helyen "optimalizálják a betegutakat"

Az intézmények átalakításáról egyelőre nem árult el részleteket, mindössze annyit mondott, hogy többségben vannak azok a helyek, ahol optimalizálni kellett a betegutakat. Ezek megalakításakor viszont a vezető gondolat végig az volt, hogy mindenkiről minden ellátási tekintetben megfelelő módon gondoskodjanak - hangsúlyozta az államtitkár.

Magyarországon 100 ezer lakosra nagyjából 720 kórházi ágy jut, Svédországban ez a szám 250 körül van, míg az uniós átlag 530 körüli. Az államtitkár szerint ez is arra utal, hogy a korszerű gyógyítás tekintetében az ágyak száma nem mérvadó. A Magyar Nemzet a közelmúltban azt írta, hogy országszerte körülbelül 2500-zal csökkentenék az aktív kórházi ágyak számát.

Módosítják a finanszírozási rendszert, amely tevékenység alapú lesz

Szócska ezen felül arról is beszámolt: a múlt héten döntöttek arról, hogy még ebben az évben fokozatosan bevezetnek egy tevékenység alapú finanszírozási rendszert. Ebben egyrészt lehetőség lesz az aránytalan kapacitáselosztás korrekciójára. Másrészt a lényege, hogy a tevékenységet fogják finanszírozni, így az államtitkár szerint ennek fényében is felesleges ágyakon, osztályokon vitatkozni.