Megdöbbentő szám a nyugdíjasokról

Az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon - írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett "kis népszámlálásának" adataiból.
Szász Péter, 2017. november 20. hétfő, 18:02

A mikrocenzus eredményei szerint az első népszámláláskor, 1870-ben több mint az 1,8 millió 15 év alatti gyerek élt az országban. Számuk 1910-re meghaladta a 2,6 milliót, de még a II. világháború után is majdnem 2,3 millió volt. Az 1950-es évek népesedéspolitikai intézkedéseit követően 1960-ra újra 2,5 millió fölé emelkedett a gyermekkorúak száma. A születések száma az 1970-es évektől 2011-ig nagymértékben csökkent, így 2016-ban mintegy 1,4 millió a 15 év alatti élt az országban.

Az aktív korúak létszáma 1870 óta megkétszereződött. A 2001-es népszámláláskor majdnem hétmillió 15-64 éves ember élt Magyarországon. A korcsoport létszáma azóta csökken, 2016-ban 6,6 millió volt.

Az időskorúak száma 1870-ben 144 ezer volt. Az 1980-as népszámláláskor, amikor a népesség száma a legmagasabb volt, a 65 éves és annál idősebbek száma megközelítette az 1,5 milliót. A teljes népesség ugyan 1980 óta folyamatosan csökken, az idős korosztályba tartozók száma azonban tovább emelkedett, 2016-ban meghaladta az 1,8 milliót.

Magyarország jelenlegi területének népessége az első népszámlálás óta megkétszereződött. A II. világháború alatt a népességszám visszaesett, azonban az 1950-es évek jelentős születésszám-növekedésének köszönhetően az 1970-es népszámláláskor már több mint 10 millió embert írtak össze. A népességszám 1980-ban volt a legmagasabb, 10,7 millió, azóta csökken. 2016-ban 9,8 millió ember élt Magyarországon.

A népesség korösszetételét tekintve a gyermekkorúak aránya 2016-ban volt a legalacsonyabb az első népszámlálás óta. Az 1910-es évekig a népesség 35-37 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt, míg 2016-ban a 15 százalékot sem érte el. Az aktív korúak aránya az eltelt mintegy 150 év alatt kismértékben, 60-ról 67 százalékra nőtt.

Jelentős növekedés következett be az időskorúak arányában: a 65 éves és annál idősebbek aránya 1970-ig 10 százalék alatti volt, 2016-ra azonban 18 százalékra emelkedett. Az öregedési index szerint - amely azt mutatja meg, hány időskorú jut száz gyermekkorúra - 1870-ben száz gyermekre nyolc idős ember jutott, 2016-ban azonban már 128.

A mikrocenzus célja, hogy két népszámlálás között ugyanazzal a tematikával frissítsék az adatokat, összegző felvételt készítsenek a társadalmi változásokról a szakpolitikák alakítói és a kutatók számára. A legfrissebb felmérést a lakosság 10 százaléka, 440 ezer háztartás bevonásával végezték 2148 településen. Az első mikrocenzust 1963-ban tartották, és a korábbi adatfelvételeket 2 százalékos mintán végezték.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.11.21 13:23

@antitroll: Igen. Itt hamarosan már csak a nyuggerek és segílyesek maradnak. Akik 90 százalékkal fogják megválasztani a mutyibandát, csak már senki se fog dolgozni rájuk, a kitartottakra.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2017.11.21 12:38

A cikkben leírtaknál sokkal rosszabb a helyzet, mint amit hirtelen ki lehet olvasni, bár prognózisok nincsenek benne.

Nem számol vele, hogy a kivándorlás egyirányú jelenleg, a munkaképes fiatalabb korosztály távozik, az idősebbek maradnak. A születendő gyermekek egy jelentő része külföldön születik, meg ők mondhatni biztosan egy elvesztett generáció Magyarország számára, hiszen oda szocializálódnak.
Olvastam már kormánypárti site-okon és agitprop kiadványokban, hogy a Magyarországon jelenleg tapasztalható tényleg dinamikus jövedelem emelkedés (amit a képzett munkaerőhiány magyaráz), visszacsábítja a külföldre távozottakat. Ez szerintem tévedés, vagy hazugság! Aki odakinn megteremtette az egzisztenciáját, az nem jön haza, legfeljebb nyugdíjasként, de inkább úgy sem. Pláne ha gyereke kinn elkezd iskolába járni, stb-stb...
Mivel a szakképzett munkaerőből "nyugaton" is hiány van, elszipkázzák és ez ellen nem tudunk semmit tenni, az itteni bérek emelkedése pedig nem ellentétes folyamat, hanem éppen ellenkezőleg. Elveszítjük a lényeges versenyelőnyünket és a már letelepült multik, akik kvázi eltartják az országot, nos előbb-utóbb ők is távoznak. Megmaradunk tulajdonképpeni offshore országnak, ahol csak átfuttatják a bevételeiket az alacsony adók miatt, de érdemi árutermelés nem fog történni.
Ne legyen igazam, de erősen sanszos!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2017.11.21 11:48

@Hun Atilla:
Soros nem tegnap változtatta meg álláspontját, hanem 2016-ban. Válaszul a változó világra. Akkor ő is unortodox?

Most, hogy Soros megszólalt, ő maga személyesen jelentette ki, hogy a Soros-tervről folytatott nemzeti konzultációnak minden pontja hazugság!
Mondjuk ezt eddig is tudtuk.

Mint ahogy azt is, hogy Orbán, aki még soha nem hazudott, hazugságra építi a kampányát. Migránsok és Soros ? ez fog folyni még a vízcsapból is a választásokig. Addig sem beszélünk pl. a legújabb PISA-eredményekről, a tarthatatlan állapotokról az egészségügyben, a korrupcióról, a gyermekszegénységről, és még sorolhatnám.

FOLYTATJUK! Szükség van még 4 évre, mert az elmúlt nyolc évet megelőző elmúlt nyolc év lemaradásait nem lehet egy csapásra behozni.

A Biblia, mint a Fidesz axiómája?
A tizparancsolat jelent valamit?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.21 10:51

@Hun Atilla:
Soros változtatott? Na ne már, Orbán meg egy egész osztálynyi fideszest taníttatott Soros. Orbán változott, hatalmat és sok lopási lehetőségre koncentrál.
Magyarázd már el nekem mi az az ortodox valami ami ellen Orbánék kitalálták az unortodoxiát.
Az illiberalizmus Orbán valamelyik korlátolt nacionalista nyugatgyűlölő tanácsadójának a találmánya, akiket el kell távolítani végleg a hatalom közeléből. Semmi szükség Tisza Pista meg a Horthy rendszer ideológiájának megújítására.
Mindkettőnek szomorú vége lett az országra nézve! Orbán lélekmérgezése, nacionalizmusa, kötözködése, a magyar felsőbbrendűség mentén a határokon túl nevetséges, ránk nézve szomorú következményekkel.
Joggal teszik fel a kérdést amikor majd büntetnek megint, miért hagytátok, hogy így legyen magyarok? Most viselitek a következményeit!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hun Atilla, 2017.11.21 10:09

@Marzipan
Ez a változó világra tett időben módosított helyes válasz. Neve: unortodoxia.
Ezt próbálta tegnap leutánozni Soros mikor változtatott az álláspontján. Az viszont egy kiáltvány volt. Liberális.
Az illiberális unortodoxia az axiómákat is legkisebbre redukálja. Most éppen egy axióma van: a Szent Biblia.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html