Meggazdagodást ígérnek a kortárs műtárgyak

A hitelpiaci válság a műtárgypiacra terelheti a befektetőket, derül ki a Virág Judittal, a Virág Judit Galéria és aukciósház vezetőjével készült interjúból.
NAPI Online, 2007. szeptember 17. hétfő, 07:59

- Az augusztusban kitört hitelpiaci válság nyomán a műkereskedelmi szakmában az egész világon felvetődött a kérdés, miként hat mindez a műtárgypiacra. Érez-e szoros összefüggést a gazdasági helyzet és a műkereskedelmi befektetési kedv között?
- Mindnyájan ismerjük a közhelyet, hogy a pénzpiacok vagy a tőzsde bizonytalankodása a befektetési kedvet az arany, az állampapírok és a műkincsek felé szokta terelni. Ez igaz, bár lényeges, azonnali hatást nem szoktunk érzékelni. Olyan persze volt, hogy valaki aukción megvett egy festményt, majd mivel utána két hétig lehet fizetni és közben tőzsdei veszteségek miatt nehézségei támadtak, elállt a vételtől. Arra is akadt példa, hogy valakinek tőzsdei veszteségei miatt kellett hozzányúlnia régebben vásárolt műkincseihez. Ám a műkereskedelem speciális terület, a gyűjtés szenvedély, elkötelezettség és kulturális igény - nem cáfolom, hogy befektetés is, és annak is kell lennie, de a gyűjtők többségénél itthon nem ez az elsődleges szempont. Árnyalja a képet az is, hogy a magyar műkereskedelem évi ötmilliárdos forgalma a gazdaság egészét tekintve csepp a tengerben.
- Rengeteg gyűjtővel van személyes jó kapcsolata - előfordul, hogy valaki konkrét befektetési tanácsokat kér?
- Szakmai tanácsokat szoktak kérni, és természetesen beszélgetünk az adott kép értékéről is. Tapasztalataim szerint a nagy gyűjtők fő motivációja a szenvedély, de már megjelent az újfajta szemlélet is. Tavasz óta érezzük az élénkebb érdeklődést, talán nem túlzás azt mondani, hogy célponttá vált a műtárgypiac a befektetők számára.
- Mi lehet ennek az oka?
- Nem biztos, hogy az én tisztem ezt elemezni, végül is én műkereskedő és művészettörténész vagyok, de az okok többrétegűek lehetnek: a gazdasági folyamatok lelassultak, a befektetések egyre komplikáltabb, bizonytalanabbá váltak. Az ingatlanpiac változásai - az ingatlanadó veszélye, illetve a luxusadó, a piacon levő eladatlan ingatlanok - szintén növelték az érdeklődést a műkincsek iránt. A politikai bizonytalanság, pontosabban a politikai események elképzelt gazdasági következményeitől való félelem pedig hagyományosan kedvez a műkereskedelemnek.
- Mi várható a most kezdődő őszi-téli aukciós szezonban?
- Mi növekvő érdeklődésben bízunk. Nyáron ugyan holtszezon van, de vannak jelek, galériás vagy kiállításokon való vásárlások, amelyek azt mutatják, hogy progresszívabb a piac, mint a korábbi években. Ez a nagy befektetők és a különlegesen jó képek piacán érhető leginkább tetten.
- Ha az árveréseket úgy fogjuk fel, mint egy speciális tőzsdét, ahol az egyes képek, illetve alkotók a részvények, akkor most mit érdemes venni és mit eladni? Mely "részvények" túlárazottak és melyek alulárazottak?
- Ezt a hasonlatot azért nem szabad túl komolyan venni. Ez speciális piac, egyedi darabokkal, nem értelmezhető az, hogy túlárazott, hiszen amiért egyszer nyilvánosan megadtak egy árat, az valószínűleg már ott tart. A leglényegesebb a minőség: a főművek biztosan tartják, sőt növelik az árukat. Jól látható, hogy egyre jobban nyílik az olló. Van az egyre fogyatkozó csúcsminőség, annak nagyon markánsan megy fel az ára, van a középkategória, aminek alig, és van az alsó kategória, ami egyre olcsóbb.
- Egy ideje azonban téma, hogy fogynak a jó képek.
- Igen, ez az egyik legalapvetőbb problémája a műkereskedelemnek, hogy véges a mennyiség. Igyekszünk. Figyelünk itthon és külföldön, mindenen rajta tartjuk a szemünket, hiszen úgy látjuk, ma több pénzt fordítanának műkincsekre, mint amennyi jó műtárgy van a piacon.
- Honnan lehet mégis beszerezni?
- Még mindig a régi polgárcsaládok belső változásai adják az egyik legfontosabb beszerzési forrást. Magyarán, ha lakás kell a gyereknek, levesznek egy képet a falról. Fontos emellett a háttér-kereskedelem, a külföldről visszatérő képek és egy-egy nagyobb gyűjtemény megmozdulása is. A Kádár-rendszerben a műtárgyvagyon jobban szét volt szóródva, ám a kilencvenes évektől megindul a koncentráció, mára már egyre több nagy és domináns gyűjtemény jellemzi a piacot. A jövő arról fog szólni, hogy ezek valamilyen okból, 10-20 vagy akár 80 év után megmozdulnak. És tágítani kell a piacon megjelenő tárgyak körét. Az Európai Iskola művészei, a szentendreiek és a klasszikus kortársak már megjelentek az árveréseken és szép eredményeket értek el. Tovább kell haladnunk a második világháborútól a 70-es, 80-as évekig terjedő időszak művészetére. Meggyőződésem, hogy újabb árrobbanás előtt állunk, ez a kortárs művészetre, azon belül is a klasszikus kortársakra, művészettörténeti meghatározással a transzavantgarde, neoavantgarde, az új szenzibilitás művészeire vonatkozik. Aki teheti, próbáljon élő klasszikus kortárstól, nem ma készült darabot venni, mondjuk egy hetvenes évekbeli művet (igaz, ezt már nem fog találni).
- Kiknek a munkáit kell keresni?
- Bak Imre, Nádler István, Hencze Tamás, Konok Tamás, Klimó Károly - például ők. Aki szereti a kockázatot, az persze vásárolhat az egészen fiatalok műveiből is, de kicsit biztonságosabb a harmincas-negyvenes generációt választani, hiszen róluk már lehet tudni valamit és jobban látszik, mi lesz belőlük. És hozzáteszem: grafikákat még mindig jó venni.
- Márciusban a Mű-Terem Galéria név elhagyása és az arculatváltás mellett a Virág Judit Galéria és Aukciósház bejelentette, hogy belép a kortárs festmények piacára. Külföldön óriási az érdeklődés a kortárs képzőművészet iránt, de hogyan látja az itthoni helyzetet?
- A kortárs kérdés régóta a levegőben van, már csak a klasszikus képek elfogyása miatt is, de egyébként is ez a fejlődés iránya. Mi alaposan átgondolva fogtunk hozzá, meg kellett várni, amíg a helyzet beérik. Független festmény címmel márciusban tartottunk egy nagy kiállítást, hogy megszondázzuk a piacot, kikre van kereslet az ott kiállító 30-40 művész közül. A másik fő kérdés az volt, hogy a saját gyűjtőink körében - akik eddig főleg klasszikusokat vásároltak - mekkora a nyitottság a kortárs iránt. Mindkét esetben pozitív választ kaptunk, a márciusi kiállítók közül tizenkettővel azóta szerződést kötöttünk.
- Milyen kritériumai voltak a szerződéskötésnek?
- Legyen meg az a minőség, amit a galériám és én vállalni tudunk, hogy szakmai tudásom teljes felelősségével ajánlhassak egy művet, nemcsak gyönyörködés céljára, hanem azoknak is, akik hosszú távon, befektetésekben gondolkodnak, az alkotókkal pedig emberileg megtaláljam a hangot. Azt is remélem, olyanok is betérnek majd hozzám, akik eddig nem jöttek, mert kizárólag kortársat gyűjtöttek.
- Másfajta réteg az, aki kortársat gyűjt?
- Talán a fiatalabbak jobban érdeklődnek a kortárs művészet iránt. Meg szeretnénk találni a módját, hogy megszólítsuk azokat a fiatalokat, akik a klasszikus gyűjtésből kimaradtak vagy kiszorultak. Azokra gondolok, akik néhány évvel ezelőtt még aktívan részt vettek az aukciókon, fontos nekik a minőség, de már nem tudnak lépést tartani az emelkedő árakkal.
- A kortárs műkereskedelemben nagy szerep jut a nagy nemzetközi vásároknak. Ezeken részt vesznek majd?
- Nagyon jó lenne, hiszen bizonyos értelemben ezek a kortárs műkereskedelem csúcsai, ám a magyar és a külföldi árak között akkora a szakadék, hogy nagyon meg kell ezt gondolni. Nehéz nyereségesnek is lenni, és nem feltétlenül érdemes ezekkel az árakkal kilépni a nemzetközi porondra, úgyhogy a következő néhány év inkább a külföldi kortárs galériákkal való együttműködésről fog szólni. Vásárra tehát nem megyünk, de felvettük a kapcsolatot több külföldi galériával, a velük való közös munkát nagyon szorgalmazzuk.
- Mi a helyzet az önálló kortárs árveréssel? Fél évvel ezelőtt, a Független festmény kiállítás megnyitásakor azt mondták - társával, Törő Istvánnal együtt -, hogy egyelőre nem tervezik, majd a távoli jövőben.
- Magunk sem gondoltuk volna, hogy ez ilyen hamar elérkezik, de a helyzet megérett rá, úgyhogy novemberben belevágunk. Ötven válogatott festményt viszünk kalapács alá, nem a teljesen friss anyagot, hanem idősebb kortársakat. Fontos érzékeltetni, hogy a festészet nem állt meg a második világháború után, ezért lesznek az aukción művek már nem élő mesterektől is. Ezzel talán olyan gyűjtőket is be lehet csábítani, akik még nem döntötték el, hogy ezentúl kortársat vesznek, de például az Európai Iskolát már szeretik. Azok a művészek, akiktől itt majd vásárolni lehet, már dokumentáltak, vissza lehet tekinteni az életművükre és nem kell attól tartani, ami a kortársaknál gondot szokott okozni, hogy most fest és aktív, vannak ötletei, de mi lesz később.

HOZZÁSZÓLÁSOK