Idén januártól bruttó 111 ezer forintra nőtt a minimálbért, amely az szja-csökkentésnek is köszönhetően mintegy 5 ezer forintos nettóbér-növekményt jelentett. Így a minimálbérest keresők 73 815 forintot vihetnek haza. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez viszonyítva a bruttó bér 51 százalékkal emelkedett, a nettó pedig 23 százalékkal.

Többek között ennek köszönhető, hogy az Eurostat bruttó minimálbér statisztikájából arra a következetesre lehet jutni, hogy a visegrádi országok minimálbérei között alig van különbség. Bár - euróban kifejezve - Magyarország áll leghátul havi 353 euróval, míg a csehek 13, a szlovákok 52, a lengyelek pedig 77 euróval kapnak többet.

Magyarországon ugyanakkor az egyik legmagasabb a munkára rakodó adóteher (a gyerektelen háztartásokban), így a nettó bérek alapján nagyobbak a különbségek.

Napi.hu-gyűjtés

Mivel sem az Eurostat, sem pedig az OECD nem közöl nettó minimálbérre vonatkozó adatokat, a Napi.hu a bérkalkulátorok számításaira hagyatkozik. Ezek alapján Magyarországon a bruttó bér 66,5 százalékát kapja meg egy átlagos minimálbéres, Lengyelországban a 82, Szlovákiában 85, Csehországban pedig 89 százalékát.

A visegrádi országok nettó minimálbérét forintra átváltva kiderül, hogy a csehek 101,3 ezer, a szlovákok 107,2 ezer, a lengyelek pedig 109,7 ezer forintot visznek haza - a magyar 73,8 ezer forinttal szemben.

Kissé javít a helyzeten az árakkal korrigált nettó minimálbér. Bár vásárlóerő-egységben számolt nettó minimálbért sem tesz közzé az Eurostat és az OECD, utóbbi minden hónapban megadja, hogy egy meghatározott vásárlói kosár - amelyben többek között 3 ezer termék és szolgáltatás található - mennyibe kerül az egyes országokban. A legfrissebb, januári adat szerint amiért Magyarországon 100 dollárt kell fizetni, azért Csehországban 116-ot, Szlovákiában 119-et, Lengyelországban viszont csak 93-at.

Ezzel korrigálva a számokat, a végső sorrend így alakul: a magyar minimálbéresek a 73,8 ezer forinttal abszolút sereghajtók, őket követik a csehek 87,3 ezer forint elkölthető havi jövedelemmel, a szlovákok a másodikak 90,1 ezer forinttal, míg a lengyel minimálbéresek járnak a legjobban a 117,9 ezer forintnak megfelelő zlotyval.

Bár Magyarország a második legolcsóbb országnak számít az OECD-ben, a minimálbér alacsony szintje és a munkát terhelő magas adók miatt a minimálbér régiós összevetésben is sereghajtó, amelyen kevésbé segít a sok esetben további bérfeszültséget generáló bruttó bér emelése.