Dél felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami napközben a Dunától keletre meg is vastagszik - írja a Met.hu a szombat estig tartó előrejelzésében -, csak késő délután kezd el határozottan csökkenni dél felől a felhőzet. Napközben esőre, záporra is számítani lehet, de egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt.

A Dunántúlon a hajnalban képződött köd, illetve alacsonyszintű réteges felhőzet eltűnése után kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarja a napsütést, és csak kis eséllyel alakulhat ki délután záporeső.

A déli szél többfelé megerősödik, a Fertő környékén viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű. Késő estére 16, 21 fokra hűl le a levegő.

Az Időkép hosszabb távú kitekintése szerint vasárnap keleten számíthatunk több napsütésre, egy-egy zápor csak a késő délutáni órákban elsősorban az Alpokalján alakulhat ki. Továbbra is északnyugaton erősödhet meg a délies szél. Délután ismét erős lesz a felmelegedés, 26-31 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Hétfőn a napos idő mellett egy-egy futó zápor, esetleg zivatar főleg nyugaton kialakulhat. A csúcshőmérséklet azonban a nemrég még tomboló nyarat idézi, délen lesz a legmelegebb, de országosan is 26-33 fokra melegszik fel az idő.

Az Időkép szerint a melegrekord azért nem fog megdőlni, a csúcs eddig az 2011. szeptember 11-i mérés szerint 34,9 fok, melyet a Bács-Kiskun megyei Bugacon mértek.

Kedden viszont vége a napozásnak, egy hidegfront érkezhet feltámadó északnyugati széllel, esővel, záporokkal, zivatarokkal, és jelentős lehűléssel.

(Mindenkit megtréfál az időjárás)