A vizsgálatok már 1-1,5 hónapja elkezdődtek. Az ellenőrzés most a turista szezon és a vizes világbajnokság miatt elsősorban a fővárosra koncentrál, azon belül is az idegenforgalmilag forgalmas helyekre, mint például a Liszt Ferenc-repülőtér, a Keleti, és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros.

Ezekkel az akciókkal azt akarják elérni, hogy azok a sofőrök, akik kilógnak a tisztességesen dolgozó taxisok sorából, folyamatosan érezzék a kontrollt - mondta. (Indul a taxisháború - káosz jöhet Budapesten.)

Fónagy János közölte: Budapesten 5500 taxis működik, ebből mintegy 5200-an tartoznak valamilyen taxis társasághoz, míg 300-400-an vannak az úgynevezett függetlenek.