Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legrosszabb állapotban lévő idős emberek kerülhetnek még rosszabb helyzetbe, ha a parlament elfogadja az Emberi Erőforrások Minisztériuma törvénytervezetét, amely törölné azt a szabályt, hogy az otthoni ápolásban részesülő magyarok naponta hány óra ellátásra jogosultak - írja a Magyar Nemzet a kezébe került javaslatra hivatkozva.

A házi segítségnyújtásban részesülők otthonukban kapnak segítséget a vásárláshoz, csekkfeladáshoz, evéshez, takarításhoz, mosáshoz. Az ellátást a helyi önkormányzatok nyújtják, amihez normatív támogatást kapnak az államtól.

Jelenleg minimum egy, legfeljebb napi négy óra gondozásra lehet jogosultságot szerezni. Azzal, hogy az időtartam előírását törlik, semmi sem határozza majd meg, hogy kit, naponta hány órában kell támogatni.

A napilap kiemeli azt is, hogy miközben szűkítik az ingyenesen vagy száz forint óradíjért igénybe vehető ellátások jogosultjainak körét - és már a gondozás időtartamára sem lesz garancia -, bárki igénybe veheti majd az önkormányzatok házi segítségnyújtását, aki megfizeti ennek az árát. Esetükben azt sem nézik majd, hogy az állapotuk alapján rászorulnak-e az ellátásra.