Megjelent a végrehajtási rendelet, mostantól kezdve gyakorlatilag szabad a pénzmosás: aki legalább 5 millió forint értékben vásárol államkötvényt, és 5 évig nem nyúl hozzá befektetéséhez, az tisztára moshatja a pénzét. A rendelet szerint a bankoknak negyedévente kell jelentést tenniük az adóhivatalnak az erre a célra rendszeresített nyomtatványon a náluk megnyitott SMSZ-ek számáról, és az azokra együttesen befizetett összegekről. Az első ilyen jelentést 2014. január 31-ig kell benyújtani.

A számla technikailag két részből áll, egy pénzszámlából és egy értékpapírszámlából. A pénzszámlára csak egyszer lehet utalni - legalább ötmillió forintot, felső határ nincs -, és ennek fedezetére vásárolnak a hitelintézetek állampapírokat, amelyek aztán az értékpapírszámlára kerülnek. A kamatjövedelem öt év után adómentes, három év előtt viszont a hatályos szja-kulcs duplája terheli. Ennél is fontosabb, hogy a törvény szerint a számlán elhelyezett jövedelem automatikusan megszerzett jövedelemnek tekinthető, az adót pedig anonim módon, a magánszemélyhez nem köthetően vonja le a pénzintézet.

A sajtóban az "adócsalás legalizálásaként" terjedt el az SMSZ, és ennek a kormány sem mondott ellent: a törvény indoklásában is arról beszélnek, hogy "a külföldre vitt vagyonok hazahozatalának fontos szerepe lett a magyar deviza államadósság leépítésében".

Pedig az is kérdés, hogy a gyakran változó magyarországi jogszabályi környezet mennyire fogja elrettenteni a vagyonukat rejtegőket, hogy ilyen hosszú ideig lekössék gyanús eredetű pénzüket. A jogszabály változtatása ráadásul előre sejthető, hiszen több nemzetközi pénzmosás elleni megállapodásnak is ellentmond - véli az Index.